Az Európai Unió és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közös munkára hívja fel a légiközlekedési iparág résztvevőit, mert csak így lehet megoldani az európai légiközlekedés problémáit.

Az IATA madridi konferenciáján Henrik Honolei, az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóságának vezetője azt mondta, modern, stabil jogi környezetre van szüksége az iparágnak, mert csak így tudnak megfelelő választ adni a folyamatosan változó olajár, és a kapacitáshiány miatt kialakult helyzetben.

Mint mondta, ezek a faktorok jelentősen rontják az európai légiközlekedés versenyképességét, de emellett a legnagyobb kihívás a kapacitáshiány kezelése. Az Eurocontrol adatait idézve azt mondta, az átlagos késés 90 perc volt, dupla annyi, mint egy évvel korábban és ezen a helyzeten csak ronthat a folyamatos forgalomnövekedés, amely 20 év alatt 600 millió új utast hozhat Európába.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója. Fotó: IATA

Nem csak a léginavigációs rendszereket kell hatékonyabbá tenni, de a repülőtereknek nagyobb beruházásokat kell véghez vinnie, mert a már bejelentett beruházások sem lesznek elegek ahhoz, hogy ekkora forgalmat kezeljenek.

Ha semmit nem tesznek, akkor már középtávon akkora hiány alakulhat ki a kapacitásokban, amely már jelentősen visszafogja majd a fejlődést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója a konferencián ehhez hozzászólva azt hangsúlyozta, hogy az uniónak olyan jogi környezetet kell biztosítania a légiközekedési iparágnak, amely biztosítja a versenyképességet.

Illusztráció. (Forrás: IATA.org)

Megemlítette, hogy az IATA teljes mértékben átszabná a 261-es uniós irányelvet, amely az utasjogokat tartalmazza. Szerinte megfelelő egyensúlyt kell találni az utasok és a légitársaságok érdekei között, mert a mostani szabályok csak az utasnak kedveznek.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az európai légiközlekedés nyitottsága nagyon törékeny érték, felerősödni látszik a protekcionizmus és nacionalizmus, amelyek jelentősen visszavethetik az európai utasforgalom fejlődését. A szabad versenyes piacon 2037-re 1,9 milliárd utas lehet Európában, az erősödő protekcionizmus viszont 1,4 milliárdra csökkentheti a várható forgalmat.