Jövő februárban veszi át a Wizz Air az első Airbus A321neóját, amely a budapesti bázisra kerül – nyilatkozta az AIRportal.hu-nak Váradi József, a magyar kötődésű légitársaság vezérigazgatója.

A cég új budapesti képző központjának átadása után lapunknak nyilatkozó vezérigazgató elmondása szerint mindössze egy hónap csúszással érkezik meg a budapesti bázisra az első példány. Ezt követően az A321neók csak Ferihegyre érkeznek egészen addig, amíg az összes gépet le nem váltják, Váradi József közlése szerint ugyanis a Wizz Air bázisonként halad majd a régebbi ceók neóra cserélésével.

Fotó: AIRportal.hu

Arra a kérdésre, hogy a többi gép átvételében lesznek-e csúszások a vezérigazgató azt mondta, az Airbusnak 2019-re több gépet kellene legyártania, mint amennyire tényleges kapacitással rendelkezik. Emiatt át kellett szervezniük az átadási rendet, és olyan megoldást találtak, amelynek megszegése súlyos anyagi következményekkel jár, amelyeket a gyártónak kell viselnie.

Egy biztos: a Wizz Air be van biztosítva, anyagi kár az esetlegesen késő leszállítás miatt nem érheti – szögezte le.

A légitársaság több mint 200 A321neót rendelt, amelyek már 239 székes konfigurációban érkeznek. A Wizz Air a Pratt&Whittney geared turbofan hajtóműveivel kérte az Airbus új generációs keskenytörzsű gépét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Váradi József beszélt arról is, hogy az idén a nyári menetrendi időszakban tapasztalt késések jövőre is tapasztalhatóak lesznek. Ugyanakkor a Wizz Air különböző intézkedéseket tett, olyan terveket készítettek, amellyel a belső nyomást tudják csökkenteni, átszervezésekkel gyorsabban és hatékonyabban tudnak majd reagálni a kialakult helyzetekre.