A London-Stansted repülőtéren az állóhelyre guruláskor egy földi kiszolgáló járműnek ütközött az ír fapados egyik Boeing 737-800-as repülőgépének jobb szárnya, de nem ez volt az egyetlen probléma.

A forgalmi előtér szervizútján közlekedő földi kiszolgáló jármű vezetője későn vette észre a balról érkező 737-est, amely éppen jobb fordulót hajtott végre az állóhelyre, és nem adott elsőbbséget a repülőgépnek, illetve nem állt meg a megfelelő felfestésnél.

A sofőr hiába próbált az utolsó pillanatban visszatolatni, a pilóták viszonylag nagy sebességgel gurultak és fordultak rá az állóhelyre, nem észlelték, hogy a földi kiszolgáló eszköz rossz helyen van, így a repülőgép jobb szárnya nekiütközött a jármű tetejének.

Fura az esetben, hogy a pilóták a koccanást követően sem álltak meg azonnal, hanem folytatták a begurulást az állóhelyre a biztonsági kamerás felvétel szerint.

A földi kiszolgáló jármű vezetője az ütközés után szintén továbbhaladt, annak ellenére, hogy a baleset helyszínén kellett volna maradnia.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

További probléma, hogy ezt követően még közvetlenül az állóhelyre beálló, járó hajtóműves repülőgép mögött is áthajtott, amely szintén veszélyes és vélhetően Stansteden is tilos. Szerencsére személyi sérülés nem történt.