Füst keletkezett az indiai IndiGo légitársaság egyik Airbus A320neójának kabinjában repülés közben, a gép kényszerleszállást hajtott végre, az utasok egy része vészcsúszdákon hagyta el a fedélzetet.
Az IndiGo légitársaság VT-ITR lajstromjelű, Airbus A320-271N (neo) típusú repülőgépe a légitársaság 6E 237 számú, belföldi járatát teljesítette Dzsaipurból Kalkuttába 136 emberrel a fedélzetén – az aviation-safety.net eseményről készült adatlapja szerint.
A repülőgép pilótafülkéjében, a mellékhelyiségben és az utaskabinban repülés közben, mintegy 70 kilométerre a célállomástól füst keletkezett.
A pilóták folytatták az utat a közeli Kalkutta repülőterére, ahol a repülőgép biztonságosan leszállt.
Az utasok egy része az egyik hátsó ajtó vészcsúszdáján hagyta el a fedélzetet, míg többen az első ajtóhoz állított lépcsőn szálltak ki a repülőgépből.
A légitársaság Flightglobalhoz eljutott hivatalos közlése szerint a repülőgép „csak elővigyázatosságból hajtott végre kényszerleszállást, mert feltételezhetően füst keletkezett a fedélzeten. A repülőgépen korábban nem jelentettek műszaki hibát„.
Az eseményről az indiai médiában és közösségi portálokon megjelent képek és videók tanúsága szerint a fedélzeten füst kezdett terjedni, főleg a kabin első részében.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta a rendellenességet.
An #IndiGo flight made an emergency landing at Kolkata airport on Tuesday after a smoke alert and all passengers were evacuated safely, the airline said. The flight 6E-237 was flying from Jaipur to Kolkata when the smoke was detected, but the plane landed safely at Kolkata. pic.twitter.com/kS7bXtIrnW
— Hindustan Times (@htTweets) December 11, 2018