Címlap Címkék Kényszerhelyzet

Címke: kényszerhelyzet

Kigyulladt egy Boeing 747-8F hajtóműve a felszállás után

Biztonságosan visszatért Miami repülőterére az Atlas Air áruszállító gépe, miután egyik hajtóműve röviddel a felszállás után kigyulladt.

Kiszakadt egy Boeing 737 MAX egyik vészkijárata repülés közben

Az Alaska Airlines néhány hónapos Boeing 737-9 MAX repülőgépének szárny mögötti, inaktív vészkijárata a portlandi felszállás után 6-7 perccel, mintegy 5000 méteres magasságban kirepült a helyéről.

Búzaföldön szállt le az Ural Airlines egyik Airbus A320-asa

Az Ural Airlines Szocsiból Omszkba tartó járatát teljesítő Airbus A320-200-as pilótái hidraulikaprobléma miatt kitérő reptérre akartak menni, de végül egy búzamezőn hajtottak végre kényszerleszállást, a fedélzeten tartózkodó 165 ember sérülések nélkül megúszta a balesetet.

Már a képzésen felkészítik a kényszerhelyzetekre a légiforgalmi irányítókat

A rendkívüli helyzetekben is a lehető leggyorsabban kell meghozni a legjobb döntéseket: a kényszerhelyzetekről és az erre való felkészülésről beszélt Szabó Bálint körzeti légiforgalmi irányító az AIRportal.hu-nak.

Füstjelzés miatt Budapesten szakította meg útját az Air Serbia járata

Pénteken délelőtt fél 11 után Budapesten szakította meg útját az Air Serbia Bécs és Belgrád között közlekedő JU 601-es számú járata.

Egy kigyulladt mobiltelefon miatt fordult vissza a Wizz Air gépe Ferihegyen

Röviddel a felszállás előtti gurulás megkezdését követően, a forgalmi előtéren visszafordult a Wizz Air Budapest-Malmö járata, mert kigyulladt egy mobiltelefon a fedélzeten.

Meghibásodott a LOT egyik Boeing 787-esének utastérablaka

Égett szag miatt jelentett kényszerhelyzetet a lengyel légitársaság Boeing 787-8 gépének személyzete a varsói leszállás előtt, később kiderült, hogy az egyik elektromosan elsötétíthető utastérablak hibásodott meg.

Jegesedés okozhatta egy orosz A321neo súlyos kényszerhelyzetét

A repülőgép törzsén képződött jég zavarhatta meg az S7 Sibir Airlines Airbus A321neo műszereinek működését, amely nem sokkal a felszállást követően került komoly veszélybe.

Kényszerhelyzeti gyakorlatot tartottak a budapesti repülőtéren

Több száz fő részvételével tartották október 28-án éjjel a szimulált mentési gyakorlatot, egy használaton kívüli repülőgép segítségével imitáltak balesetet, így felkészülve egy esetleges éles helyzetre.

Vulkáni hamufelhőbe repülhetett a Kanári-szigeteken egy Ryanair-járat

A felszállást követően vissza kellett fordulnia Tenerifére a fapados brüsszeli járatának, mert a pilóták hibát észleltek mindkét hajtóműnél, a Ryanair cáfolta a hírt, hogy hamufelhőbe repült a gép, és csak kisebb gondról írt.

Műszaki hiba miatt Budapesten szakította meg útját az Air Baltic járata

Műszaki hiba miatt Budapesten szakította meg útját az Air Baltic légitársaság Airbus A220-300-as repülőgépe szombaton este.

Füst a fedélzeten: Budapesten szállt le az Aeroflot Belgrád – Moszkva járata

Füst volt az Aeroflot Belgrád - Moszkva járatának fedélzetén, a repülőgép Budapesten szakította meg útját vasárnap este.

Ferihegyen hajtott végre kényszerleszállást a Turkish Airlines Bécs-Isztambul járata

Fékszárnyhiba miatt Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Bécsből Isztambulba tartó Airbus A321-ese.

Füst volt egy Airbus A320neo fedélzetén

Füst keletkezett az indiai IndiGo légitársaság egyik Airbus A320neójának kabinjában repülés közben, a gép kényszerleszállást hajtott végre, az utasok egy része vészcsúszdákon hagyta el a fedélzetet.

Karbantartási hiba okozhatta az Air Astana gépének kényszerhelyzetét

A portugál baleset kivizsgáló bizottság első jelentése szerint a karbantartás során elkövetett hibák okozhatták az Air Astana E190-esének kényszerhelyzetét.

Vészhelyzetet jelentett az Air Astana egyik gépe

Egy karbantartás utáni berepülés során probléma lépett fel az Embraer E190-es regionális gép irányításával, a Portugál Légierő vadászgépeit is riasztani kellett.

Futóműhibás businessjet miatt volt kényszerhelyzet Ferihegyen

Egy a Maldív szigetekről Ferihegyre érkező Bombardier Global 5000 üzleti repülőgépnek nem sikerült kiengedni a futóműveit, a gép két alacsony áthúzást is végrehajtott a budapesti repülőtér felett, a második próbálkozásra a futóműveket sikerült kiengedni.

Szerda este órákra lezárták a 2B terminált Ferihegyen

Szerda este 8 óra előtt lezárták a budapesti repülőtér 2B terminálját, mert a Turkish Airlines járatán szállított, sugárzó anyagot tartalmazó tartály felforrósodott. A zárást éjjel fél 11 körül oldották fel.

Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair egyik járata

Kabinnyomásvesztés miatt hajtott végre kényszerleszállást a Ryanair egyik járata, több utast kórházba kellett szállítani.

Behúzott orrfutóval szállt le egy Airbus A330-200-as

Behúzott orrfutóval szállt le a Saudi Arabian Airlines SV 3818 számú járatát teljesítő, a török Onur Airtől bérelt Airbus A330-200-as utasszállító repülőgép Dzsidában.
video

Hazatért Goose Bay-ből az Air France hajtóműhibás A380-asa

Szerdán késő este szállt le a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren az Air France Airbus A380-800-as repülőgépe, melynek még szeptember végén Grönland felett hibásodott meg az egyik hajtóműve és hajtott végre kényszerleszállást Kanadában.
video

Így száll le kidurrant főfutóval egy Bombardier Q400-as

A 42 utassal a fedélzetén Düsseldorfból induló G-ECOE lajstromjelű repülőgép jobb oldali főfutójának belső oldali gumiabroncsa még a felszállás közben durrant ki.

Két gép is Ferihegyen szakította meg útját szombaton

Két menetrend szerinti járat is Budapesten szakította meg útját egészségügyi okokból, a Lufthansa és a Pegasus gépe is biztonságban landolt a ferihegyi repülőtéren.

A GP7200 hajtóműves A380-asok sürgős vizsgálatát rendelte el az FAA

Az Engine Alliance GP7200 típusú hajtóművekkel felszerelt A380-asok erőforrásainak sürgős vizsgálatát rendelte el az amerikai FAA az Air France szeptember végi kényszerleszállását követően. A franciák három működő hajtóművel repülnék haza az óriásgépet.

Megtalálták az Air France A380-as hajtóművének egyes darabjait

Grönland nyugati partvidékén megtaláltak néhány darabot a hétvégén kényszerleszállt Air France A380-asának hajtóművéből.
Hirdetés
Translate »