Összesen mintegy 6,5 milliárd USA-dollár értékben tucatnyi biztosítótársaságot pereltek be olyan lízingcégek, amelyeknek több száz repülőgépe rekedt Oroszországban az ukrajnai háború miatt elrendelt nyugati szankciókra adott válaszlépések miatt.

Több mint 400 lízingelt repülőgép mintegy 10 milliárd dollár értékben rekedt Oroszországban, miután az Európai Unió februárban elrendelt szankciói miatt fel kellett bontani a bérleti szerződéseket az orosz légitársaságokkal. Erre válaszul az orosz törvényhozás egy olyan rendelkezést fogadott el, ami a nemzetközi joggal ellentétesen  szinte lehetetlenné teszi a repülőgépek visszaszerzését.

A lízingbeadók azóta is futnak a pénzük után, mert bár benyújtották a kártérítési igényüket a biztosítók felé, azok nem hajlandók fizetni.

Míg a lízingcégek azzal érvelnek, hogy rendelkeznek háborús kockázatok vagy lopás elleni fedezettel, a biztosítók érvelése szerint nem jár a kártérítés, mert a gépek nem sérültek meg, és még visszakerülhetnek a tulajdonoshoz.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Emiatt a lízingcégek sorra perelik be a nagy biztosítótársaságokat, az ügyről a Reuters készített egy friss összesítést.

A legnagyobb kárt az Aercap szenvedte el, a dublini székhelyű lízingcég 3,5 milliárd dollár értékben indított pert az AIG és a Lloyd’s biztosítókkal szemben 141 repülőgépe és 29 hajtóműve miatt.

A BOC Aviation 16 biztosító ellen kezdeményezett jogi eljárást, mert 17 repülőgépe maradt Oroszországban, és ezekre 804 millió dolláros eszközleírást számolt el. Érvelése szerint ha valaha is visszaszerzi őket, nem valószínű, hogy ez belátható időn belül megtörténik.

A Carlyle Aviation Partners 700 millió dollár értékben 23 repülőgéppel érintett, emiatt 30 biztosító ellen pereskedik.

A Dubai Aerospace Enterprise közel 600 millió dollárt írt le 19 repülőgépe miatt, és 11 biztosítót citált a bíróságra.

Az Avolon 15 biztosítóval szemben indít jogi eljárást az ír legfelsőbb bíróságon, 10 repülőgépe után elszámolt 304 millió dolláros értékvesztése miatt.

Az Aircastle több mint 30 biztosítóval szemben indított keresetet, 252 millió dollár értékű értékvesztése ügyében, 9 repülőgépe és egyéb eszközei miatt.

Az Aviator Capital 147 millió dollár értékre perel több biztosítótársaságot négy repülőgépe és három hajtóműve kárigényének ügyében.

Az írországi székhelyű, a Kínai Fejlesztési Bank tulajdonában lévő CDB Aviation 18 biztosító ellen nyújtott be keresetet az ír legfelsőbb bíróságon, a cég eddig 104 millió dollár értékben írt le eszközöket, amely még nem éri el az Oroszországban rekedt repülőgépek teljes értékét.