Molnár Elizabet légiforgalmi irányító hallgatóval beszélgettünk arról, hogy miként lett egy fiatal balatonfüredi lánynak álmai hivatásává a légiforgalmi irányítás, hogyan készült a kiválasztásra, és mi jelentette számára a legnagyobb kihívást a képzés eddigi részében.

Hogyan kerültél kapcsolatba a légiforgalmi irányítással?

Molnár Elizabet légiforgalmi irányító hallgató (Fotó: AIRportal.hu)

Nagyon régi vágyam, hogy légiforgalmi irányító lehessek. Kiskoromban a családommal Amerikában éltünk és a nyári hazalátogatások alkalmával sokat repültünk. Szüleim elmondása szerint már akkor nagyon megkedveltem a repülőgépeket és a repülést.

Általános iskolás koromban láttam egy sorozatot a TV-ben, onnan tudtam meg, hogy egyáltalán léteznek a légiforgalmi irányítók, és hogy mivel foglalkoznak.

Ezt követően kezdtem kutatni, hogy Magyarországon hogyan működik a légiforgalom kezelése, így találtam rá a HungaroControlra. Kiderült, hogy van egy ismerősünk, aki a vállalatnál dolgozik, tőle nagyon sok hasznos információt kaptam a cégről és a légiforgalmi irányításról, sőt arról is, hogy milyen készségek, képességek szükségesek ehhez a munkához.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Segítségével egyszer eljutottam a vállalathoz és sikerült élőben is megnéznem, hogyan dolgoznak a légiforgalmi irányítók. Meghatározó élmény volt számomra, nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért.

Ezt követően egyenes út vezetett a céghez?

A jelentkezés feltétele a betöltött huszadik életév, de nem indultam neki rögtön abban az évben, amikor elmúltam húsz éves. Kevesen felelnek meg a szigorú felvételi követelményeknek, így fontos, hogy még akkor is legyen az embernek B terve, ha a légiforgalmi irányítás az álmai hivatása – mint nekem.

Az érettségi után elkezdtem tanulmányaimat BME gazdasági szakán, ezt pedig nem akartam megszakítani akkor sem, ha bekerülök a légiforgalmi irányító tanfolyamra. Ezért csak tavaly jelentkeztem, mert az egyetem utolsó félévében már csak olyan tárgyaim maradtak, amelyekre nem kell bejárni, a beadandó dolgozatokat pedig el tudom készíteni a tanfolyam mellett is.

Bár a tanulmányaim nem kapcsolódnak a repüléshez, a légiközlekedéshez az egyetem alatt is igyekeztem közel kerülni. Nyaranta a repülőtéren dolgoztam check-in ügyintézőként.

Mennyire volt nehéz a felvételi? Készültél rá?

Mivel régi álmom volt, hogy bekerüljek a légiforgalmi irányító tanfolyamra, így természetesen utánajártam, hogy milyen képességek, készségek szükségesek ehhez a hivatáshoz, és annak is, hogy hogyan zajlik a kiválasztás.

Magára a FEAST tesztre nem lehet és nem is érdemes készülni, ezt sokan mondják, akik már átestek rajta, és ez szerintem is így van.

Természetesen lehet a meglévő készségeket trenírozni, javítani, én egyébként is szeretem többek közt a memóriajátékokat, a puzzle-t. Ezek mind segítenek a képességek fejlesztésében és az agy frissen tartásában.

A FEAST tesztre felkészítő alkalmazásokat azonban nem javaslom, ugyanis nincs idő arra a feladatoknál, hogy az ember elővegye a megtanult, begyakorolt rutinokat. A feladatok folyamatosan változnak, csak akkor lehet megoldani azokat, ha az embernek megvannak a szükséges képességei.

Fontos az is, hogy nyugodtnak kell lenni, nem szabad nagyon rástresszelni a felvételire. A családom sokat segített abban, hogy ne izguljak túlzottan.

A felvételi eljárás nagyon komplex, többek közt azt vizsgálják, hogy bonyolult szituációkban mennyire határozottan, mennyire pontosan és gyorsan tudsz döntéseket hozni.

A legnehezebb rész számomra a tűrésküszöb tesztelése volt. Bármennyire is jól teljesít az ember egy feladatban, vannak határok, és ennél mindig picit többet követelnek. De nem szabad feladni, feszegetni kell az embernek a határait, mert a tanfolyamon is ez vár a hallgatókra.

Mi a helyzet az angollal? Elég a középfokú nyelvtudás a felvételihez?

A FEAST teszt elvégzéséhez elegendő az erős középfokú, aktív angoltudás. Az a fontos, hogy a felvételiző stresszhelyzetben is fel tudja dolgozni, hogy pontosan mi a feladat, képes legyen megérteni a megadott információkat, szabályokat.

Miután felvettek, jött a neheze?

Szeptemberben kezdődött a tanfolyam, néhány hónappal korábban kaptak értesítést azok, akik felvételt nyertek, hogy az előző munkaviszonyainkat, tanulmányainkat le tudjuk zárni.

A sikeres elméleti vizsgák után, 2019 végén megkezdődött a csapat szimulátoros képzése. Ekkor még fiktív légtérben dolgozunk, ez a szakasz idén nyárig tart.

Az elméleti képzésben a nyers információk megtanulása komoly figyelmet és kitartást igényel. Ezt nagyon hamar felváltja a szimulátoros képzés, amikor a gyakorlati feladatokban sokkal könnyebb elsajátítani a szükséges tudást.

Ebben a szakaszban a feladatok egymásra épülnek és egyre komplexebbek. Eleinte az a kihívás, hogy a teljes környezet új, később pedig minden feladatban van újabb elem, amit pedig az előzőben elsajátítottunk, azt már készségszinten kell tudnunk használni. Lépésről lépésre megyünk feljebb.

Ha ezt sikeresen teljesítjük, egy rövid nyári szünet után jön az úgynevezett transitional képzés, amikor a magyar légtér sajátosságait és eljárásait, valamint a munkatermi környezetet tanuljuk meg, majd pedig, ha az is megvan, következik a munkahelyi gyakorlat.

Molnár Elizabet légiforgalmi irányító hallgató (Fotó: AIRportal.hu)

Melyik területre kerültél? Boldog vagy a választással?

Az idei évben a HungaroControl körzeti (ACC) irányítókat és közelkörzeti, vagy más néven approach-os légiforgalmi irányítókat képez. Az évfolyamunk a közelmúltban két irányra vált szét, megkezdődtek a specifikus szimulátoros gyakorlatok.

A szakosodás előtt volt egy bemutató a területek munkájáról, és lehetőséget kaptunk arra is, hogy a munkateremben megfigyeljük mindkét terület munkáját, ismerkedjünk a környezettel.

Eleinte közelebb állt hozzám a közelkörzeti irányítás, mert arról volt több információm. De jobban megismerve az ACC-s területet végül e mellett döntöttem, és nagy örömömre ide is kerültem.

Milyen a csapat? Érzel bármilyen értelemben megkülönböztetett figyelmet azért, mert nő vagy?

Az évfolyamunkban összesen 26 hallgató van, ebből négyen vagyunk lányok. Mindenkit ugyanúgy kezelnek, mindenki egyenlő, azt nézik, hogy ki hogyan teljesít, milyen a hozzáállása.

Nagyon motivált és összetartó a csapatunk. Ha valami nehezebben megy, az oktatók segítenek, de segítünk egymásnak is gyakorolni.

Végezetül, mit tanácsolnál azoknak, akik azon törik a fejüket, hogy jelentkezzenek-e az idei tanfolyamra?

Ha érdeklődsz a repülés és a légiforgalmi irányítás iránt, mindenképpen érdemes jelentkezned, mert csak nyerhetsz azzal, ha megpróbálod a felvételit. Ha sikerül és bejutsz a tanfolyamra, akkor pedig érdemes minden energiát belefektetni, nem fogod megbánni.

Vedd kezedbe az irányítást, jelentkezz légiforgalmi irányítónak most!

Ha úgy érzed, ezt az állást neked találták ki, jelentkezz mielőbb, hogy a tiéd legyen a világ egyik legkülönlegesebb hivatása!