Címlap Címkék Légiforgalmi irányító

Címke: légiforgalmi irányító

Az ötgyermekes édesanya, aki a repülőgépeket irányítja

Krezinger-Lloyd Zita, a HungaroControl légiforgalmi irányítója beszélt arról, hogy az irányítói hivatás miként egyeztethető össze a gyermekvállalással és a családi élettel.

Kvíz: Nyerj irányítótorony-látogatást a Liszt Ferenc repülőtéren!

A légiforgalmi irányítók képzésével kapcsolatos néhány kérdésre adott helyes válasszal és egy kis szerencsével most hárman nyerhetnek exkluzív látogatást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, az irányítótoronyba!

Már a képzésen felkészítik a kényszerhelyzetekre a légiforgalmi irányítókat

A rendkívüli helyzetekben is a lehető leggyorsabban kell meghozni a legjobb döntéseket: a kényszerhelyzetekről és az erre való felkészülésről beszélt Szabó Bálint körzeti légiforgalmi irányító az AIRportal.hu-nak.

Kereskedelmi pilótából tornyos légiforgalmi irányító: az élet tartogat meglepetéseket

Szanyi Imre közel tízéves pilótakarriert követően vágott bele a légiforgalmi irányító képzésbe, interjúnkban eddigi pályafutásáról és a nem mindennapi váltásról kérdeztük.

Itt az idő, hogy jelentkezz a HungaroControl jövő ősszel induló légiforgalmi irányító képzésre!

2023 augusztus végén ismét légiforgalmi irányító képzést indít a HungaroControl, amelyre már most várják a jelentkezőket.

Az utas szállt le egy kisgéppel az elájult pilóta helyett

A keddi floridai eset bár nem példa nélküli, a férfit higgadtsága mellett a kedvező időjárás és az is segítette, hogy a neki segédkező légiforgalmi irányító amúgy oktatópilóta is.

Ideiglenes megállapodás: nem bénul meg a varsói repterek forgalma

Július 10-ig szóló egyezséget kötött a lengyel légiforgalmi szolgálat és az irányítókat képviselő szakszervezet, így május 1-től nem kell jelentős korlátozást bevezetni az ország légterében és a két varsói reptéren.

Május elején harmadára zsugorodhat a varsói repterekről induló járatok száma

Ha nem sikerül megállapodni a légiforgalmi irányítók munkafeltételeiről, a Chopin repülőtér forgalma nagyjából a harmadára esne, de az is felmerült, hogy csak napi 8 órában lenne nyitva.

Meghosszabbította a légiforgalmi irányító képzésre jelentkezés határidejét a HungaroControl

A magyar léginavigációs szolgáltató 2022 szeptemberében induló légiforgalmi irányító képzésére legkésőbb április 18-ig lehet jelentkezni.

Győrei Tamás: Légiforgalmi irányítóként dolgozni a megvalósult álmom

Győrei Tamás 14 éves kora óta készült arra, hogy légiforgalmi irányító lehessen, a HungaroConrol távolkörzeti légiforgalmi irányítója és ATM képzési csoportvezetője mesélt hivatásáról, és jó tanácsot is adott az idén jelentkezőknek.

Kérdések és válaszok a légiforgalmi irányítók kiválasztásáról és képzéséről

A légiforgalmi irányítók kiválasztásával és képzésével kapcsolatban korábbi játékunkban számos kérdés érkezett, ezekre válaszolt Szépvölgyi-Perger Viktória, a HungaroControl HR és toborzási specialistája.

Kérdezz és nyerj bepillantást a légiforgalmi irányítás kulisszái mögé!

A kérdezők közül kisorsolunk három szerencsést, akik bepillantást nyerhetnek a légiforgalmi irányítás kulisszái mögé!

Újra indít légiforgalmi irányító képzést a HungaroControl

A kiválasztási folyamat novemberben már el is kezdődött, jelentkezni pedig legkésőbb 2022. március 31-ig lehet.

Kormányrendeletben tiltották meg a sztrájkot a légiforgalmi irányítóknak

Nem sztrájkolhatnak a magyar légiforgalmi irányítók a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos vészhelyzet időszaka alatt, a Magyar Közlönyben éjjel megjelent kormányrendelet szerint.
video

Köszöntjük a magyar légiforgalmi irányítókat!

Október 20-a a légiforgalmi irányítók és a biztonságos repülés világnapja, köszöntjük a magyar légiforgalmi irányítókat! A HungaroControl videójából dióhéjban azt is megtudhatod, hogyan működik az irányítás komplex rendszere.

Május 10-ig folytatódik a légiforgalmi irányítók toborzása

A HungaroControl 2020. május 10-ig meghosszabbította a légiforgalmi irányító tanfolyam jelentkezési határidejét, de a járványügyi helyzet miatt a kiválasztási folyamat személyes találkozót igénylő lépéseit határozatlan időre szünetelteti a cég.

Légiforgalmi irányító-képzés új jelentkezési határidő: április 10.

2020. április 10-ig meghosszabbította a HungaroControl légiforgalmi irányító tanfolyam jelentkezési határidejét.

Leggyakoribb kérdések és válaszok a légiforgalmi irányítók képzéséről

Kérdések és válaszok, hasznos tippek a légiforgalmi irányítók kiválasztásával és a tanfolyammal kapcsolatban, mindenkinek, aki tervezi a jelentkezést, jelentkezett, vagy már sikeresen túl is van a folyamat első lépésein.

Újabb esély: Nyerj Irányítótorony-látogatást a budapesti repülőtéren!

Három, a légiforgalmi irányító képzéssel kapcsolatos kérdésre adott helyes válasszal és egy kis szerencsével most hárman nyerhetnek exkluzív látogatást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, az irányítótoronyba!

Gyermekkorom óta az álmaim hivatása a légiforgalmi irányítás

Miként lett egy fiatal balatonfüredi lánynak álmai hivatásává a légiforgalmi irányítás? Hogyan készült a kiválasztásra? Mi a legnagyobb kihívás a képzésen? Molnár Elizabet légiforgalmi irányító hallgatóval beszélgettünk.

Március 15-ig lehet jelentkezni az idei légiforgalmi irányító képzésre

Még közel egy hónapig, 2020. március 15-ig lehet jelentkezni a HungaroControl légiforgalmi irányító tanfolyamára, ahol idén ősszel körzeti (radaros), valamint tornyos, azaz repülőtéri légiforgalmi irányító képzés indul.

Kvíz: Nyerj Irányítótorony-látogatást a budapesti repülőtéren!

Három, a repülőtéri légiforgalmi irányítással kapcsolatos kérdésre adott helyes válasszal és egy kis szerencsével most hárman nyerhetnek exkluzív látogatást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, az irányítótoronyba!

Tornyos képzést is indít ősszel a HungaroControl

Az ősszel induló kétéves tanfolyamon körzeti radarirányítókat és repülőtéri légiforgalmi irányítókat, azaz tornyosokat is képeznek.

Kihívások a Toronyban: növekvő forgalom, új technológiák, utánpótlásképzés

A repülőtéri légiforgalmi irányító szolgálat előtt álló kihívásokról a részleg vezetője, Petrovai Anna beszélt az AIRportal.hu-nak.

Rendszerek és gazdáik, akik nélkül nem működne a légiforgalmi irányítás

A léginavigációs szolgáltatók a jelenlegi, rendkívül intenzív és összetett forgalmat az irányítók és a háttérterületek munkáját támogató high-tech berendezések, informatikai rendszerek segítségével tudják hatékonyan és biztonságosan kezelni. Szakemberek a rendszerek mögött.
Hirdetés
Translate »