Magas presztízsű, izgalmas hivatás a légiforgalmi irányítóké, amely sokakat vonz, de kevesek rendelkeznek az ehhez a munkához szükséges készségekkel, képességekkel. Ezért a képzésre felvételt nyerő hallgatókat egy többlépcsős, összetett kiválasztás során szűrik. Az e folyamattal és a tanfolyammal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekre Szépvölgyi-Perger Viktória, a HungaroControl HR és toborzási specialistája válaszolt.

Szükséges-e diploma a jelentkezéshez? Előny-e a jelentkezés során, ha valaki pilóta, vagy a légiközlekedésben dolgozik?

Szépvölgyi-Perger Viktória, a HungaroControl HR és toborzási specialistája. (Fotó: AIRportal.hu)

A légiforgalmi irányító tanfolyamra jelentkezőknek legalább középfokú iskolai végzettséggel kell rendelkezniük. Nem szükséges a felsőfokú végzettség, sem a szakirányú előképzettség, sőt, műszaki beállítottság sem.

Az persze jó, ha valakit érdekel a repülés, légiközlekedés, de nem feltétel a repüléssel kapcsolatos képzettség vagy tapasztalat.

A tanfolyamra felvételt nyerő hallgatóknak – azoknak is, akik a tanulmányaik, vagy korábbi munkájuk kapcsán rendelkeznek bizonyos ismeretekkel – mindent a nulláról tanítanak meg az elméleti és gyakorlati képzések során.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ki jelentkezhet a tanfolyamra? Van-e a jelentkezésnek korhatára?

Bárki, aki európai uniós állampolgár, a magyar nyelvet anyanyelvi szinten ismeri, büntetlen előéletű, és betöltötte a 20. életévét. Ezt a kort a tanfolyam kezdetére – általában az adott év szeptembere – kell betölteni.

A jelentkezésnek nincs felső korhatára, de a tapasztalatok szerint a kiválasztás során vizsgált készségek és képességek 35 éves kor felett már stagnálnak, vagy hanyatlani kezdenek.

Jelentkezhetnek-e lányok a képzésre?

Természetesen, sőt, egyre több hölgy jelentkezik, sikerrel kerülnek be a képzésre és szereznek szakszolgálati engedélyt. Jelenleg az irányítók közel 10 százaléka nő, de a számuk évről évre növekszik.

Hány fővel indul az idei tanfolyam?

Az idén 26 fő kezdheti meg a képzést. A szeptembertől induló tanfolyamon az ország légterén áthaladó légi járművekért felelős körzeti légiforgalmi irányítók, és a repülőtéri forgalmat irányító tornyosok képzése kezdődik meg.

Biztosan szükséges-e nyelvvizsga a jelentkezéshez? Akkor is lehet jelentkezni, ha még csak a nyelvvizsga eredménye van meg, vagy csak a bizonyítvány kézhezvételét követően?

A jelentkezőnek államilag elismert angol középfokú komplex nyelvvizsgával, vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal kell rendelkezni. A nyelvvizsga meglétét jogszabály írja elő, így ettől a HungaroControl nem tekinthet el, még akkor sem, ha a jelentkező egyébként anyanyelvi szinten tud angolul.

A jelentkezéshez elég, ha rendelkezésre áll a sikeres nyelvvizsga eredmény (pl. egy arról készített screenshot, vagy egy igazolás). A bizonyítványt legkésőbb a kiválasztás végéig – azaz a nyári időszakban – azonban be kell mutatni.

Ugyanakkor a nyelvvizsga mellett fontos, hogy tényleg aktív legyen a jelentkező angol nyelvtudása, mert a képesség-felmérő teszteket angolul kell elvégezni. A csak egyszer elvégezhető FEAST teszt során a felvételizőnek stresszhelyzetben is fel kell tudnia dolgozni, hogy pontosan mi a feladat, meg kell értenie a megadott információkat, szabályokat. Ezért vezette be a HungaroControl az angol nyelvi előszűrőt a kiválasztás első lépéseként.

Hogyan zajlik a kiválasztás?

A kiválasztás lépéseiről van egy remek infógrafikánk, valamint az AIRportal.hu korábbi cikkében további információk, tippek is olvashatók a témáról.

Infógrafika a légiforgalmi irányítók kiválasztásának folyamatáról. (Forrás: HungaroControl)

Lehet-e készülni a kiválasztás különböző fázisaira? Miért csak egyszer lehet próbálkozni a FEAST teszten?

Memóriajátékokkal, logikai feladatokkal hosszú távon fejleszthetők, illetve frissen tarthatók a meglévő készségek, képességek, azonban a FEAST tesztre nem lehet és nem is érdemes felkészülni. Ez alól kivétel az aktív angol nyelvtudás, a magabiztos nyelvismeret fejlesztése.

Az interneten rengeteg információ, letölthető feladatlap és alkalmazás is kering, de ezek hasznossága megkérdőjelezhető. A teszt folyamatosan változik, a képességeket felmérő feladatokat időnyomás alatt kell megoldani. Akár hátrányt is szenvedhet az, aki előre begyakorolt séma szerint, gépiesen próbál megoldani egyes feladatokat. A FEAST tesztről ezen az oldalon lehet megtudni a hivatalos és friss információkat: www.feast.info

A FEAST tesztet csak egyszer lehet megpróbálni, ismétlési lehetőség nincs. Ezt a HungaroControl belső szabályzata így írja elő. Ennek indoka, hogy egy második próbálkozás során a „teszt ismerősségi hatás”, torzíthatja az eredményt. Második próbálkozásra a jelentkező jobb eredményeket érhet el, de korántsem biztos, hogy azok a valós képességeit tükröznék. A hiányosságok pedig ezekben az esetekben később, a tanfolyam során jöhetnek elő, ami értelemszerűen a hallgatónak és a HungaroControlnak sem jó.

Az Assessment Center szintén angolul zajlik, ha a jelentkező úgy érzi, hogy fejleszthető a nyelvtudása, mindenképpen hasznos, ha erre koncentrál. Azoknak a jelentkezőknek, akik bejutnak a kiválasztás ezen fázisába, érdemes utánanézni a légiforgalmi irányítói hivatásnak, mert itt már fontos, hogy a jelentkező tájékozott legyen a majdani hivatásával kapcsolatban .

Lemondható, átütemezhető-e a FEAST teszt, ha valaki beteg, nem érzi jól magát?

Szépvölgyi-Perger Viktória, a HungaroControl HR és toborzási specialistája. (Fotó: AIRportal.hu)

Természetesen erre van lehetőség. A  FEAST teszt két munkanappal az adott dátum előtt még lemondható, vagy módosítható. Indokolt esetben a HungaroControl rugalmasan kezeli ezt, hiszen betegen nem lehet maximális teljesítményt nyújtani.

Ezért is hangsúlyozzuk minden évben, hogy a jelentkezők ne halogassák az utolsó pillanatra a jelentkezés beadását, mert úgy több FEAST-időpont közül választhatnak. Ha közbejön egy betegség, vagy egyéb nem várt körülmény, akkor is marad lehetőség az adott évben részt venni a kiválasztáson.

Jár-e a képzés alatt ösztöndíj vagy fizetés, ha igen mennyi? Ki állja a képzés költségeit?

A képzés alatt a hallgatók bruttó 250 000 Ft/hó fizetést kapnak, ezen felül cafeteria juttatásban részesülnek. A képzés második évétől, a munkahelyi képzés (OJT – On the Job Training) megkezdésétől az alapfizetésen felül műszakpótlék is jár a gyakornokoknak.

A HungaroControl Zrt. a képzés időtartamára tanulmányi szerződést köt a hallgatókkal, ebben a képzés költségeit átvállalja tőlük. A tanulmányi szerződésben a hallgató kötelezettséget vállal arra, hogy a tanfolyam elvégzése és a szakszolgálati engedély megszerzése után legalább 10 évig munkaviszonyban marad.

Amennyiben a hallgató önhibájából nem fejezi be a képzést (például igazolatlanul marad távol az órákról, nem jelenik meg, vagy felkészületlenül vesz részt a vizsgán), illetve a munkaviszonyát 10 éven belül megszakítja, a képzés addig felmerült költségeit, és egyéb ráfordításait időarányosan meg kell térítenie.

Hol zajlik a képzés?

A képzés a HungaroControl székházában zajlik Budapesten, a XVIII. kerületi Igló utcában, a repülőtér tőszomszédságában.

A majdan szakszolgálati engedélyt szerző radaros légiforgalmi irányítók munkavégzésének helye is itt lesz, a tornyos irányítók pedig részint a repülőtéri toronyban, részint az Igló utcai székházban berendezett digitális toronyban végzik majd a munkájukat.

Miben más ez a tanfolyam, mint egy egyetemi-, vagy bármely más felnőttképzés?

A tanfolyam legfontosabb ismérve, hogy a rövid elméleti felfutást követően, szimulátoros gyakorlatok következnek és onnantól fogva egymással párhuzamosan folyik az elméleti és gyakorlati képzés. A tanfolyam részben angolul zajlik, a tananyagok és vizsgák is angol nyelvűek.

A hallgatók zárt, kis létszámú csoportokban, modern környezetben, kiválóan felszerelt tantermekben szerezhetik meg az ismereteket, és a képzés elejétől fogva aktív légiforgalmi irányítókkal együtt dolgoznak. A szimulátoros képzésnél átlagosan két-három hallgatóra jut egy oktató.

A legnagyobb különbség, hogy míg egy egyetemen néhány havonta, vagy félévente kell számot adni a tudásról, az irányítóképzés gyakorlati részei során az oktatók minden nap figyelik a hallgatók teljesítményét. A szimulátorban gyakorlatról gyakorlatra elemzik, hogy mit tudunk, miben kell javulni.

Egy egyetemen mindenki magának tanul, és a többség még nem tudja, hogy a diploma megszerzését követően hol tud elhelyezkedni. Itt világos és egyértelmű a cél: aki megszerzi a szakszolgálati engedélyt, annak biztos állása, sőt egy életre szóló hivatása lesz.

A szakmai kihívásokon túl miért vonzó az irányítói hivatás?

A légiforgalmi irányítás magas presztízsű, megbecsült szakma, amely átlagon felüli életszínvonalat és biztos munkát jelent hosszú távon. A szakszolgálati engedélyt szerző légiforgalmi irányítók kiemelkedő kezdőfizetést kapnak, amely a HungaroControl rögzített bértáblája alapján az évek előrehaladtával növekszik. A tapasztalt légiforgalmi irányítók plusz pozíciókat is vállalhatnak, szolgálatvezetővé, oktatóvá válhatnak, amely komoly szakmai és anyagi megbecsüléssel is jár.

A versenyképes fizetés mellett forgalmi bónuszt, cafeteria csomagot és egyéb juttatást kínál a HunagroControl, melyeken kívül számos ingyenes szolgáltatás áll a légiforgalmi irányítók rendelkezésére.

Azokra a kérdésekre, amelyekre a jelentkező itt, vagy a HungaroControl oldalán nem találta meg a választ, a cég munkatársai szívesen válaszolnak a karrier@hungarocontrol.hu e-mail címen keresztül.

Jelentkezz légiforgalmi irányítónak most, és a HungaroControl a kezedbe adja az irányítást!

Ha úgy érzed, ezt az állást neked találták ki, jelentkezz mielőbb, hogy a tiéd legyen a világ egyik legkülönlegesebb hivatása!