Három jelentős brit reptéren, Birminghamben, London-Stansteden és Manchesterben is a Jet2 diszkont légitársaság veszi át a becsődölt Thomas Cook szabadidős légitársaság le- és felszállási résidőit.

A második legnagyobb brit bejegyzésű diszkont cég, a Budapestre is több járatot üzemeltető Jet2 ezzel jelentős bővülési lehetőségekhez jutott három fontos nagy-britanniai reptéren is, amire másképp csak hosszabb idő alatt tehetett volna szert.

Fotó: AIRportal.hu

Bár az üzlet anyagi vonzatáról nem közölt információkat, Steve Heapy vezérigazgató a Flightglobalnak elmondta, a résidők minél jobb kihasználása érdekében az új járatok megnyitásán túl mindhárom repülőtérre új gépeket is telepítenek a közeljövőben.

A cégvezér hozzátette, ezzel ismét demonstrálni szeretnék az elkötelezettségüket az utazásszervezők irányába, és hangsúlyozta, hogy egyre több lehetőséget kínálnak, legyen szó akár klasszikus tengerparti pihenésről, akár a téli szezonális síutak szervezéséről.

Az ideálisnak számító, csúcsidős résidők értéke akár több tízmillió dollár is lehet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Megszerzésükért valóságos versenyfutás zajlik, a Thomas Cook csődje után nem sokkal a Wizz Air például elsők között jelentkezett be a London-Gatwick repülőtéren üresen maradó résidőkért, bár arról, hogy történt-e az ügyben konkrét lépés, nem közölt részleteket a cég.

A Jet2 tranzakciója előtt nem sokkal az Easyjet jelentette be, hogy a gatwicki résidők egy részét megvásárolta, emellett bristoli slotokból is vásárolt néhányat, bár itt már jelenlegi kapacitásaival is a legnagyobb szereplőnek számít a brit low-cost cég.

Nagyobb repterek, például London-Gatwick esetében az alapárnál jóval többet fizetni képes és hajlandó cégek, mint a Virgin Atlantic vagy a British Airways-tulajdonos IAG-holding is jelezte, érdekelné több résidő-pár. Utóbbi akár a felszámolótól is megvásárolná ezeket, de jelezte, hogy ha erre nincs lehetőség, akkor kísérletet tesz a slot-alapból kiigénylésre is.