Az október végén kezdődő 2020/21-es téli menetrendben a Varsó mellett Wrocław és Szöul lesz elérhető közvetlenül Budapestről a LOT Polish Airlines hálózatán, a tervezett járatnyitásokat a járványhelyzet miatt jövő tavaszra halasztották. New Yorkba viszont már decembertől újra repülne a lengyel cég Budapestről.

Krzysztof Moczulski, a LOT szóvivője azt közölte lapunkkal, hogy a világjárvány miatt a légi utazás iránti kereslet a téli időszakban jelentősen alacsonyabb a vártnál, ehhez kellett igazítani a légitársaság járatainak üzemelését és a fejlesztési terveket a budapesti bázison is.

Az utazást egyre inkább korlátozó intézkedések ellenére a légitársaság a téli időszakban is biztosítani kívánja a magyar utasok számára a légiközlekedési kapcsolatokat számos úti célra, ezért marad meg hétköznapokon a napi két járat Budapest és Varsó között.

Emellett Szöul és Wrocław hetente egy-egy járattal továbbra is elérhető a magyar fővárosból a téli menetrendben.

(Fotó: AIRportal.hu)

A szigorodó utazási korlátozások és a légi utazás iránti alacsony kereslet miatt a LOT úgy döntött, hogy 2021 tavaszára halasztja a tervezett új útvonalai megnyitását, valamint a pandémia miatt felfüggesztett járatok újraindítását.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Magyarország továbbra is fontos piac marad a LOT európai fejlesztési terveiben, így a jövő évben számos új útvonalat és járatújraindítást tervez a légitársaság a kereslet függvényében” – emelte ki közleményében Krzysztof Moczulski.

Később a Routes Online az adatbázisokban szereplő adatokra hivatkozva azt írta, a lengyel légitársaság decemberben újra elindítaná a New York-i járatát is Budapestről.

Megkeresésünkre Krzysztof Moczulski megerősítette az információkat, azt mondta, heti három járattal indítanák újra a Budapest-New York összeköttetést december 3-tól, de még nem kapták meg az engedélyt.

(Fotó: AIRportal.hu)

A világjárvány előtt a LOT Varsó és Szöul mellett New York JFK-re, London City reptérre és Krakkóba is repült Budapestről, valamint számos európai és ráhordó járat elindítását tervezte a légitársaság. Brüsszel és Stuttgart mellett Belgrád, Bukarest, Prága és Szófia is szerepelt a tavaly nyáron ismertetett tervek között.

Amint szeptember végén megírtuk, a pandémia miatt akár 1 milliárd eurós állami támogatásra is szüksége lehet a lengyel légitársaságnak a válság átvészeléséhez.