Hatmilliárd dollár plusz kiadással számol a Boeing a második negyedéves pénzügyi jelentésében a MAX-okkal kapcsolatos feladatok, kártérítések, illetve a gyártás lassulásából fakadó költségnövekedés miatt.

A gyártó AIRportalhoz eljuttatott közleményében azt írta, a MAX típusváltozat földre parancsolása miatt keletkező plusz költség (amelyben a kötbérezés, kárpótlás, engedélyeztetés költségei is megjelennek) összege a negyedéves pénzügyi jelentésben 4,9 milliárd dollárt tesz majd ki, ez a könyvekben adózás utáni díjtételként fog szerepelni. Ugyanakkor a Boeing arra számít, hogy a plusz költségek még akár évekig jelentkezhetnek.

A gyártó emellett 1,7 milliárd dollár egyéb olyan plusz költséget is beépít a negyedéves elszámolásba, amely a gyártási kapacitás csökkentése miatt jelentkezett. A Boeing jelenleg havonta 42 darab 737-est gyárt (MAX-okat és NG-ket vegyesen), emiatt megnövekedtek a költségek. A 42 darabos havi gyártási rátát 2020-ra 57-re vinnék fel, a már elkészült és letárolt gépek átadása várakozásik szerint több negyedéven keresztül is elhúzódhat.

A társaság közleményében megemlítette azt is, hogy folyamatosan együtt dolgozik a hatóságokkal a MAX engedélyezésében, jelenlegi számításaik szerint a típus 2019 negyedik negyedévének elején, október környékén várható, de ez sincs kőbe vésve.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing jelezte: mivel a legutóbb kibocsátott előrejelzésük még nem tartalmazta a MAX típusok földre parancsolásának minden vonatkozó költségét, ezért új előrejelzést bocsátanak ki az év során.