A korábbi nyomulás után stratégiát változtatott az International Airlines Group: az IAG ugyanis bejelentette, hogy nem tesz ajánlatot a Norwegian teljes átvételére, sőt, még a meglévő mintegy 4 százalékos részesedéstől is megválnak.
Száznyolcvan fokos fordulatot vett az IAG-holding és a Norwegian násztánca, a britek megunták a helyzetet és közölték, nem tesznek ajánlatot a cégre.
A Bloomberg gazdasági hírügynökség szerint nyolc hónapon keresztül vitatkozott Willie walsh, az IAG, illetve Björn Kjos, a Norwegian vezetője, majd csütörtökön az IAG közölte: nem áll szándékukban a felvásárlás és hamarosan megszabadulnak a 3,9 százaléknyi részesedésüktől is. A hírre az amúgy is pénzszűkében lévő norvég légitársaság részvényei 26 százalékot estek a tőzsdén.


A piac azonban az IAG kivonulása után kétségét fejezte ki, hogy a Norwegian végre tudja-e hajtani a tervét. Ellene dolgozik, hogy az átlagos jegyár tovább esett, emiatt a Ryanair is profitfigyelmeztetést adott ki a múlt héten.