A Tupoljev Tu-134-es 60 éve, 1963. július 29-én hajtotta végre első felszállását, a kezdetben üveg orr-résszel és fékezőernyővel felszerelt típusból összesen 854 darabot gyártottak, a magyar légitársaság ezzel lépett be a jet-korszakba.
A szovjet Tupoljev repülőgépgyártó 1960-ban kezdte meg a típus fejlesztését az akkor forradalmian újnak számító, farokhajtóműves Sud Aviation Caravelle mintájára, a korábbi Tu-124-es alapjain, ezért eredeti típusjelzése is Tu-124A volt.
A T-vezérsíkos, két hajtóműves típus első példánya 1963. július 29-én hajtotta végre szűzrepülését, néhány nappal a rivális brit BAC 1-11 első felszállása után.
A később Tu-134-esre átnevezett típust Szolovjev D-30-as sugárhajtóművekkel szerelték fel, és eredetileg egyosztályos elrendezésben 56, kétosztályos fedélzettel 50 utas szállítására volt képes.
A típus jellegzetessége az utasszállító repülőgépeken egyedinek mondható, a katonai bombázókat idéző üvegezett orr-rész, amely mögött a navigátor foglalt helyet.
Ezt a későbbi vagy modernizált változatokon hagyományos orrkúp váltotta, ebbe került át az időjárás-radar is.
A korai variánsokon használt D-30-as hajtóművek nem rendelkeztek sugárfordítóval, ezért a katonai gépeken szokványos fékernyővel szerelték fel ezeket.
Ez a kereskedelmi forgalomban nem bizonyult praktikus megoldásnak, mert minden használatot követően megfelelő szakértelemmel rendelkező személyzetnek kellett összehajtogatnia vagy ilyenre cserélni.
A repülőgép törzsét 1968-ban 2,1 méterrel meghosszabbították, így már 76 utas foglalhatott helyet a fedélzetén. A Tu-134A jelzéssel ellátott, 1970 novemberében forgalomba álló változat segédhajtóművet kapott, valamint a D-30-as erőforrásokat ekkortól sugárfordítóval szerelték fel. A gép tömegének növekedése miatt a hatótáv 3100 kilométerre csökkent.
A legmodernebb Tu-134B gyártása 1980-ban kezdődött, az erősebb hajtóművekkel továbbfejlesztett Tu-134D változat viszont végül nem valósult meg.
A Tu-134-eseket 1989-ig gyártották, a két prototípust is beleszámítva összesen 854 példányban.
Ez volt a szovjet repülőgépipar első olyan típusa, amely nemzetközi tanúsítást szerzett, 1969-ben a párizsi légiszalonon is bemutatták.
A Szovjetunió mellett a keleti blokk országainak légitársaságainál is repült, és nyugat-európai repülőterekre is rendszeresen közlekedett az Aeroflot mellett például a kelet-német Interflug, a LOT és a Malév színeiben is. Az Air Koryo flottájában az internetes adatbázisok szerint ma is aktív két példány.
A Malév első Tu-134-ese 1968. december 22-én érkezett meg Ferihegyre, ez volt a cég első sugárhajtású repülőgépe, a magyar légitársaság a típus 1969 tavaszán történt forgalomba állításával lépett be a „jet-korszakba”.
Az itthon Kistuskónak is becézett típus alap-, majd később A–3-as változatai 30 éven át, 1998-ig repültek a Malév színeiben, összesen 14 példányban, amelyek között volt két egyedi festésű kormánygép is.
A típussal teljesített kereskedelmi járatokat a szigorodó nemzetközi zajvédelmi előírások miatt 2002-ben tiltották ki Nyugat-Európa legtöbb repülőteréről. Az Aeroflot utóbb főleg belföldi és regionális járatokon használta a típust, amelyet egy 2007-ben történt katasztrófát követően 2008 elején vont ki végleg a flottájából.
Oroszországban menetrend szerinti forgalomban utoljára 2019. május 22-én repült Tu-134-es az Alrosa légitársaság Irkutszkból Mirnijbe közlekedő járatán, az RA-65693 lajstromjelű példányt később ki is állítottak.
