Az Airbus és a német kormány delegációja Genfben hivatalosan is aláírta és nyilvánosságra hozta a három új, különleges konfigurációjú A350-es vásárlásáról szóló szerződés részleteit.

Németország három darabot vásárol az A350-es speciális, magán és kormányzati felhasználásra tervezett Airbus Corporate Jet változatából, ezzel a típus első kormányzati megrendelője lesz.

Illusztráció (Forrás: Airbus)

A repülőgépeknek a tervek szerint három feladatot kell tudniuk ellátni: az állami vezetők mellett felfegyverzett katonai alakulatokat szállítanak majd, és egészségügyi evakuálási műveletekben is részt kell tudniuk venni.

Ennek érdekében a gyártó saját, ACJ Easyfit kabinberendezési rendszerrel látja el a gépeket, amely a szabványos rögzítési pontjainak köszönhetően lehetővé teszi a kialakítás gyors módosítását.

“Alap” VIP konfigurációnak megfelelően a típus 25 embert vehet fedélzetére, azonban a nagyobb létszámú delegációk utaztatása miatt a három gép vélhetően minden szempontból egyedi berendezést kap.

Hirdetés

A korábbi ütemezésnél azonban később veheti át a gépeket a majdani üzemeltető német légierő (Luftwaffe), az első 2020-ban érkezhet, és 2022-ben követi a fennmaradó kettő.

Ezzel ugyanakkor a beszerzés legfőbb célja teljesül, mivel rövid időn belül kiválthatóvá válnak a koros és egyre problémásabb A340-300-asok a legmagasabb szintű állami vezetők szállításában.

Forrás: Airbus

Benoit Defforge, az Airbus Corporate Jets (ACJ) elnöke elmondta, az ACJ350 XWB a legmodernebb, hosszútávú utazásokra tervezett magán- és kormánygépe.

20.550 kilométeres hatótávolsága és extra széles kabinja pedig lehetővé teszi, hogy nagyszámú delegációkat is el tudjon juttatni el a világ bármely pontjára közbenső leszállás nélkül, páratlan gazdaságossággal és megbízhatósággal.

Utóbbi jelenleg a legfontosabb szempont Németország számára, mivel az elmúlt időszakban egyre több probléma adódott a kormánygépekkel, a “Fehér Flottával”, és ez halmozottan igaz a zászlóshajónak tekintett A340-esekre.

Miután Angela Merkel kancellár tavaly decemberben elkésett az egyik gép meghibásodása miatt az Argentínában megrendezett G20-csúcstalálkozóról, Ursula von der Leyen védelmi miniszter jelentette ki, hogy új gépekre van szükség. 

Az 1,2 milliárd eurós összköltségű beszerzést rohamtempóban sikerült keresztül vinni a szövetségi parlamenten (Bundestag) is, így a tárgyalódelegációnak sikerült megszerezni néhány, más megrendelők által visszamondott gépek gyártási slotjait, aminek  köszönhetően rekordidőn belül átvehető a három gép.

Hirdetés