Tizennyolc év kihagyás után újraindult Uganda nemzeti légitársasága, amely első menetrend szerinti járatát Kenyába teljesítette.

A légitársaság első kereskedelmi járatának üdvözlése (Fotó: Uganda Airlines)

Az 1976-ban alapított légitársaság pénzügyi nehézségek miatt 2001-ben befejezte működését. A jelenlegi kormányzat azonban – látva a kereslet növekedését – úgy döntött, hogy új alapokra helyezve feléleszti nemzeti légifuvarozót.

Az első járatot az Uganda Airlines egyik CRJ900-as repülőgépe teljesítette Entebbe és Nairobi között, majd még aznap megnyitották a dél-szudáni fővárosba, Jubába tartó útvonalukat is.

A 74 fősre – 12 üzleti és 62 turista – székezett repülőgépekkel következő célállomásként Mogadishu repülőtere is elérhetővé vált már a légitársasággal.

Hamarosan pedig további regionális útvonalak nyílnak Tanzánia, Kenya és Burundi repülőtereire.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A két Bombardier repülőgéphez még idén csatlakozik a maradék két megrendelt példány.

Ezeken felül két Airbus A330-800neo-ra is megrendelést adott le a légitársaság, amelyekkel hosszútávú járatokat nyitnak a jövőben. Az új generációs szélestörzsűek a tervek szerint a jövő év végén érkeznek a légitársaság flottájába.

Forrás: Airbus