A IATA által közzétett World Airline Transport Statistics jelentés szerint a Ryanair ismét több nemzetközi utast szállított mint bármely más légitársaság – közölte lapunkkal a cég.

A Ryanair az elmúlt évben több mint 101,4 millió utast szállított, majdnem 40 millióval többet mint a második helyezett Easyjet (62,6 millió) és 55 millióval többet mint a negyedik helyezett Lufthansa (46,9 millió).

“Az IATA ismét megerősítette, hogy a Ryanair továbbra is a világ legkedveltebb légitársasága. Mi lettünk a világ első légitársasága, mely egy éven belül több mint 100 millió nemzetközi utast szállított, “Always Getting Better” programja valamint Európa legalacsonyabb viteldíjai által. A program több járatot, új digitális fejlesztéseket, új fedélzeti belteret és még több alacsony viteldíjat tartalmaz ezévi több mint 117 millió utasunk számára.” – nyilatkozta Robin Kiely, a Ryanair sajtószóvivője.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Poggyászkezelésben is jók a mutatók, bár az utasok jórészt kézicsomaggal utaznak

Hirdetés

A SITA 2015-ös poggyászjelentése szerint világszerte 1.000 feladott poggyászra 6,5 helytelenül kezelt jut, míg Európán belül ez az arány még magasabb, 1.000 feladott poggyászra 7,8 helytelenül kezelt jut.

Ezzel szemben a Ryanair kevesebb mint 0,55 poggyászt kezelt helytelenül 1.000 utasonként és arra bíztat minden európai légitársaságot, hogy tegye nyilvánossá szolgáltatási statisztikáját a fogyasztók érdekében.

Hirdetés