A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint tavaly „egészséges” ütemben fejlődött a légi utasforgalom, a járatok töltöttsége rekordot döntött. Az áruforgalmi adatok viszont már nem ennyire rózsásak.

A szervezet lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az értékesített utas-kilométerben mért teljesítmény 6,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, és bár ez alacsonyabb, mint a 2017-ben tapasztalt 8 százalék, így is biztató, mivel a sokéves átlag fölött van.

A légitársaságok 6,1 százalékkal növelték a kapacitást, mindössze 0,3 százalékkal meghaladva a 2017-es adatot, így a járatok átlagos kihasználtsága rekord magasra, 81,9 százalékra növekedett. A legjobb töltöttséget Észak-Amerikában produkálták (82,5 százalék), Európában 81 százalékon állt a mutató, ahogy Ázsia-Óceániában is.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója az adatokat úgy kommentálta: 2018 egy újabb év volt, amikor az erős utasforgalom támogatni tudta a globális gazdaság növekedését, és hogy hasonló, bár a 2018-asnál kicsit visszafogottabb növekedési ütemre számítanak az idén is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bizonytalanságot okoz azonban a Brexit-folyamat, illetve az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi viszony megromlása.

Az áruforgalom esetében már kicsit több a felhő az IATA statisztikája szerint, ugyanis az árutonna-kilométerben kifejezett növekedési ütem 3,5 százalék volt tavaly, szemben a 2017-es 9,7 százalékkal. Ráadásul a társaságok ennél jóval nagyobb, 5,4 százalékos mértékben növelték a kapacitásokat, így a kihasználtság is csökkent, bár az IATA ehhez nem adott meg adatot.

Alexandre de Juniac szerint az áruforgalom gyengébb teljesítményének hátterében a globális kereskedelem visszaesése, a csökkenő bizalmi index és a geopolitikai nehézségek állnak.

Az iparágnak ezért arra kell fókuszálnia, amiben nagyon jó: az e-kereskedelemre, illetve az idő-, vagy hőmérsékletkritikus szállítmányok továbbítására.