A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint 2020-ban kedvezőbb gazdasági környezetben működhetnek a légitársaságok, de Európában nem lehet kizárni a további konszolidációt.

Brian Pierce, az IATA vezető közgazdásza a szervezet Genfben tartott konferenciáján azt mondta, a könnyebbnek ígérkező jövő év előtt viszont még a vártnál nehezebbnek bizonyuló 2019-en kell túl lenniük a cégeknek. A kereskedelmi háborúk ugyanis már nem csak az áruszállítást, de az utasforgalmat is negatívan befolyásolják.

Emiatt az IATA lefelé módosította ez év végi kilátásait, a cégek összesített árbevétele 838 milliárd USA-dollár lehet, az üzemi eredmény pedig nem fogja elérni a tavalyi szintet, 7,4 százalékkal 42,5 milliárdra csökken majd. Az utasforgalom 4,2 százalékkal emelkedhet, az áruszállításban viszont 3,3 százalékos visszaesésre számítanak.

Fotó: AIRportal.hu

A 2020-as évvel kapcsolatban Brian Pierce kiemelte, hogy a recesszió jelei már nem mutatkoznak, így nem számolnak gazdasági visszaeséssel, és ha nem növekednek a büntetővámok a kereskedelmi háborúban, akkor visszafogott növekedésre lehet számítani a gazdaságban.

Európában azonban nem lehet kizárni a további légitársasági csődöket, mert bár a gazdasági környezet javulni fog, nagyon sok olyan légicég van, amely hosszú ideje küzd anyagi gondokkal.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az IATA előrejelzése szerint az utasforgalom 2020-ban az ötéves trendtől elmaradó mértékben 4,1 százalékkal, az áruszállítás pedig 2,3 százalék körüli mértékben bővülhet az idei évhez képest. Ezt 4 százalékos bevételnövekedés követheti, az összesített üzemi eredmény pedig 13,4 százalékkal 48,2 milliárd dollárra emelkedhet.

Brian Pierce beszélt arról is, hogy a környezetvédelmi aggályok egyre nagyobb szerepet játszanak a vállalatirányításban, az egyik legfontosabb érv lett a befektetések, főleg a repülőgép-vásárlás terén.

Fotó: IATA

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója a fenntarthatósági lépésekkel kapcsolatban kiemelte, a szervezet taglégitársaságai az üzemanyag-felhasználásban 2020-ig 1,5 százalékos csökkentést vállaltak, azonban ezt sikerült felülmúlniuk: idén 2,3 százalékos mérséklődés mutatkozik.

Hangsúlyozta: nem a repülés a fő ellenség, hanem a szén-dioxid-kibocsátás. Ezért is szeretnék meggyőzni a kormányokat, hogy fektessenek be a fenntartható forrásból származó bioüzemanyag előállításába, mert ezzel akár 80 százalékkal csökkenthetik a károsanyag-kibocsátást a hagyományos kerozinhoz képest.