Sikeresen tesztelte a HForce fegyverzetrendszerét az Airbus Helicopters a pápai katonai reptéren – áll az európai repülőgépgyártó cég közleményében. A H145M program vezetője, Axel Humpert nagy elismeréssel beszélt a magyar szervekkel, különösen a Honvédelmi Minisztériummal való együttműködésükről.

„Az első fejlesztési teszt pozitív eredményei a felek közti, de különösen a magyar Honvédelmi Minisztériummal kialakított nagyon jó és professzionális együttműködésnek köszönhetőek” – hangsúlyozta Axel Humpert.

A HForce fegyverzetrendszer keretében FN Herstal HMP400 fegyvereket, Thales FZ231 nem irányított rakétákat és Nexter NC621 típusú gépágyúkat teszteltek, valamint elektro-optikai célzórendszereket (Wescam MX15) és a Thales helikoptersisakra szerelhető kijelzőket (Scorpion). A teszteket szűk időkeretben hajtották végre. – Ez a gyakorlat egy fontos mérföldkő volt a H145M helikopterek HForce fegyverrendszerének minősítésében, amit 2018 végére szeretnénk lezárni – fogalmazott Axel Humpert. A következő lépés a lézer-vezérelt rakéták tesztelése Svédországban az év végén, illetve a további éleslövészeti gyakorlatok jövő nyáron.

Az Airbus által létrehozott HForce egy moduláris fegyverrendszer, amely rugalmasan alakítható és így számos Airbus katonai helikopteren (H125M, H145M és H225M) alkalmazható. A rendszer tartalmaz levegő-levegő-, levegő-föld-, illetve lézervezérlésű irányított rakétákat, 20 milliméteres gépágyút, 12,7 milliméteres géppuskát, valamint 68 és 70 milliméteres nem irányított rakétákat egyaránt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A H145M, a mentő és rendőrségi helikopterként széles körben alkalmazott H145-ös típus katonai célokra módosított változata. A H145-ös helikopterek már több mint 80000 repült órával rendelkeznek. A katonai változat teherbíró képessége 3,7 tonna, amely különösen alkalmassá teszi a különleges erők igényeinek kielégítésére, hiszen rendkívül változatos módon alkalmazható, a légi felderítéstől kezdve, a szárazföldi műveletek támogatásán át a harci kutatás-mentésig. A típus legfontosabb vásárlói között van Szerbia, Thaiföld és Németország. Ez utóbbi ország idén veszi 15. H145M katonai helikopterét.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!