Budapestről Isztambul fő repterére, valamint Budapestről és Debrecenből a török riviéra fővárosába, Antalyába indít járatokat a Wizz Air.
A légitársaság Facebook- és Twitter-oldalain csütörtökön dél körül megjelent, majd pár perc múlva törölt bejelentéshez csatolt térkép szerint Budapestről Isztambul és Antalya is elérhetővé válik a légitársaság járataival, Debrecenből pedig Antalyába repülhetnek az utasok.
A járatok időközben megjelentek a foglalási rendszerekben és közleményt is kiadott a légitársaság.
Eszerint Budapestről március 31-től napi járat lesz Isztambul fő repterére (IST), Antalyába pedig május 24-től heti három (hétfő, szerda, péntek), emellett Debrecen és Antalya között június 10-től hetente kétszer (kedd, szombat) repül a légitársaság.
Mint ismeretes, a Wizz régebben már közlekedett az Isztambul ázsiai oldalán lévő Sabiha Gökcen reptérre.
Emellett Kolozsvárról, Jászvásárról és Bukarestből is indulnak járatok a két népszerű törökországi úti célra a közzétett térkép szerint, valamint később kiderült az is, hogy a brit leánycég, a Wizz Air UK London-Gatwickről Isztambulba, Dalamanba és Antalyába, London-Lutonról pedig Isztambulba repül majd.