Az utolsó érdeklődő is elállt a vételi szándékától, így most már biztosan megszűnik a Germania, és a német légitársaság karbantartócégére sem sikerült jelentkezőt találni.

A pénzügyi nehézségek miatt február elején leállt Germania megvételére minden komoly érdeklődő visszalépett, így megszűnik a német légitársaság – jelentette be Rüdiger Wienberg felszámolóbiztos az aero.de portál jelentése szerint. Az is világossá vált, hogy a karbantartó leánycégre jelentkező két érdeklődő is visszalépett, így ezt is megszüntetik.

A mintegy 1700 dolgozó a napokban megkapja a felmondását.

Minden remény elszállt, megszűnik a cég (Fotó: AIRportal.hu)

Mint korábban beszámoltunk róla, a szakember igyekezett nagyjából egyben tartani a céget a leállás óta, hogy egy alkalmas jelentkező azonnal újraindíthassa az üzemelést. Nemrég kiderült, hogy már csak egyetlen potenciális vevő maradt, vele folytatták a tárgyalást.

A felszámolóbiztos a portál által látott körlevél szerint úgy fogalmazott: az érdeklődőknek valósággal „vörös szőnyeget terítettek le”, mégsem akart senki végigmenni rajta. Az okok közé sorolja, hogy kedvezőtlen volt az az időkeret, amely az esetleges vevő rendelkezésére állt, hiszen nemsokára kezdődik a nyári menetrendi időszak, de a teljes mértékben lízingelt flotta, a visszavont üzemelési engedély is nehezítő tényező volt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Wienberg szerint a Germania saját erőből nem lett volna képest újból üzemelni, és akár wet lease szolgáltatóként tovább működni.

Ismert, a Malév csődje óta a magyar légitársaság számos alkalmazottja került a céghez.

A felszámolóbiztos közölte: a Boeing 737 MAX-ok globális repülési tilalma miatt a lízingcégek visszakérték a flotta gépeit, hogy a helyettesítőként más légitársaságoknak adhassák.

Nemrég kiderült az is az Aerotelegraph cikke alapján, hogy a Germania blogár leányvállalata, a wet lease szolgáltatóként ismert Bulgarian Eagle is csődbe ment és leállt. Azonban a svájci érdekeltség tovább működik, mert nem sokkal az anyacég működésének felfüggesztése után új tulajdonosra talált.

A napokban nyilvánosságra került az aero.de másik írása szerint az is, hogy a Germania vezetője, Karsten Balke ellen vizsgálatot kezdeményezett a berlini ügyészség, mert a gyanú szerint eltitkolta, hogy már fizetésképtelen a cég, és hagyta tovább működni, jegyeket árusítani.