Senki nem merte meglépni, most kényszerből az olasz kormány végrehajtaná az Alitalia jelentős karcsúsítását.

Az olasz nemzeti légitársaság a koronavírus-járvány miatt jelenleg a többiekhez hasonlóan az eredetileg tervezett kapacitás kevesebb mint 30 százalékát tartotta meg. A munkavállalókat fizetés nélküli szabadságra küldték, naponta alig száz járat közlekedik.

Mint arról korábban beszámoltunk, az olasz kormány elkötelezte magát amellett, hogy újra államosítsa a céget, és 100 százalékban nemzeti tulajdonná tegye, a túlélésért viszont a Reuters értesülései szerint jelentős árat kell majd fizetni.

Fotó: Alitalia

A hírügynökség értesülései szerint az Alitaliaért felelős minisztérium már jelezte az érdekképviseleteknek, hogy a jelenlegi flotta alig negyedét, 25-30 gépet tartana csak meg az első időszakban.

A szakszervezet nem is ettől tart, inkább attól félnek, hogy a vészhelyzet elmúlásával sem növelik majd jelentősen az üzemméretet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Arról egyelőre a kormány nem nyilatkozott, hogy milyen tervei vannak a dolgozói létszámmal kapcsolatban, mint ahogy az üzleti tervet sem részletezték. Az Alitalia jelenleg 11 ezer embert foglalkoztat.

A Giuseppe Conte vezette kormány az államosítás bejelentésével együtt 500 millió eurót is megítélt a teljes légiközlekedési iparágnak, de ennek legnagyobb része az Alitalia életben tartásához kell majd.

Az Alitalia 2017 májusában azért került csődhelyzetbe, mert a dolgozók elutasították az akkori résztulajdonos Etihad átstrukturálási tervét. Azóta az állam adófizetői pénzből tartja el a céget, és hiába jelezte a Lufthansa, hogy karcsúsítás után átvenné a céget, az olaszok hallani sem akartak flottacsökkentésről, pláne létszámleépítésről.