Újabb bővítést jelentette be a Lufthansa a Budapest – Frankfurt útvonalon.
2017. november 27-étől a téli időszak alatt is naponta öt járat közül választhatnak az utasok, a 2018-as nyári menetrend 2018. március 25-i életbe lépésétől már naponta hat járat közlekedik a magyar főváros és Németország legforgalmasabb repülőtere között.
Az eddigi menetrend szerint a nyári időszakban öt, a téli menetrendben pedig négy járat közlekedett a két város között.
Az új járat 17:00-kor száll fel Frankfurtból és másfél órával később landol Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ez számos Frankfurtba érkező interkontinentális és kontinentális járat utasai számára kínál ideális csatlakozást a magyar főváros irányába, többek közt a Bogota, Ibiza, Málta, Valencia, Edinburgh, Lyon, Porto, Sevilla és Lisszabon felől érkező utasok érhetnek gyorsan és kényelmesen Budapestre.
Visszafelé 19:15-kor indul az útvonalon közlekedő Airbus és 20:55-kor érkezik meg Frankfurtba, így több késő este Amerikába, Ázsiába és Afrikába tartó járat érhető el rövid átszállási idővel: Budapestről Buenos Aires, Rio de Janeiro, São Paulo, Singapore, Bangkok, Johannesburg, Sanghaj és az etiópiai Addis Ababa felé indulóknak rövidül le a transzferidejük Hessen tartomány fővárosában.
Az új járat a hét minden napján közlekedik majd, így 20%-kal, heti 35-ről 42-re növekszik a Lufthansa járatszáma a két város között,
míg a Lufthansa Csoport ezzel heti 176-ra növeli a Budapest, Debrecen, Sármellék, illetve Ausztria, Németország, Svájc és Belgium között közlekedő járatai számát.
Az üléskapacitás a Budapest és Frankfurt között növekvő arányban repülő Airbus A320, 320 neo és 321-es nagyobb kapacitású keskenytörzsű géptípusoknak köszönhetően közel 40%-kal bővült az idei évben.