A tulajdonosok jelentős összegű tőkeinjekciójával és államilag garantált kölcsönnel júniusban újraindítja az Európa és Amerika közötti járatait a csak üzleti osztállyal berendezett repülőgépeket üzemeltető La Compagnie légitársaság.

A La Compagnie 10 millió eurós kölcsönt kapott, ez már a második államilag garantált hitel a 2020. júniusi ugyanilyen összegű segítséget követően.

Emellett a francia butiklégitársaság tulajdonosai vállalták, hogy jelentős összegű tőkeinjekcióval teszik lehetővé a cég további üzemelését.

Airbus A321neo a La Compagnie festésében. (Forrás: La Compagnie)

A légitársaság azt tervezi, hogy júniustól újraindítja a Párizs-Orly és New York-Newark közötti transzatlanti járatait, majd júliusban már Nizzából is repülni fog Newarkba 76 üzleti osztályú üléssel berendezett, két Airbus A321neo repülőgépével.

Mint ismert, a légitársaság 2020 márciusában állította le menetrend szerinti járatait a járvány miatt, azóta csak charterjáratokat teljesített.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Business osztályú ülések, ilyenekből 19 sorban 76 található a La Compagnie A321LR-jén (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)