Könnyen rögzíthető és levehető védőborítást alkotott az Airbus az A350-esek pilótafülkéjében a középső kezelőpanelhez, hogy megvédjék a ráömlő folyadékok beszivárgásától.

Tavaly novemberben és idén januárban, az Asiana Airlines, illetve a Delta Air Lines A350-900-as gépeivel fordult elő, hogy a pilóták közötti konzolra ömlött ital hajtóműleállást okozott repülés közben. Bár az korántsem egyedi, hogy a repülőgépben egy ilyen malőr problémákat okoz, a hajtóműleállás súlyos eset.

Illusztráció, A350-es pilótafülkéje (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A két esetnél a meghibásodás nem azonnal, a folyadék panelre ömlésekor következett be, hanem valamivel később, a beszállítók – a Trent XWB erőforrásokat gyártó Rolls-Royce és a pilótafülke érintett elemeit gyártó Leonardo – szakemberei nem tudták pontosan megállapítani, melyik részegységet teszi tönkre folyadék.

Mindezek miatt az Airbus tüneti kezeléshez folyamodott – írta meg a Flightglobal.

Az európai repülőgépgyártó levehető, a hajtóművek teljesítményét vezérlő karokat és a létfontosságú kapcsolókat védő borítást fejlesztett ki.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) direktívája szerint ezeket a repülések kritikus fázisaiban, tehát le- és felszálláskor, valamint a megközelítés közben el kell távolítani, de utazómagasságon folyamatosan a helyükön kell lenniük. Az új berendezés bevezetésére az üzemeltetőknek 28 napjuk van.

Ezzel hatályon kívül helyezhetők a korábbi szabályok, amelyek átmeneti megoldásként folyadékmentes zóna kijelölését írták elő az új generációs európai szélestörzsű típus mindkét változatának fedélzetén.

Ugyanakkor a borítás használata egyelőre nem feltétele az A350-esek repülésének, óvintézkedések (a folyadékmentes zóna) betartásával e nélkül is a levegőbe emelkedhetnek az egyes példányok. Az EASA kiemelte, ez még mindig nem a probléma végleges megoldása, újabb hatósági intézkedések várhatók a vizsgálatok további eredményeitől függően.

Rolls Royce Trent XWB-97 típusú hajtómű a Qatar Airways első Airbus A350-1000-esén. (Fotó: AIRportal.hu)