Teljesítette a Lufthansa Cargo a DB Schenkerrel közösen az első teljesen karbonsemlegesnek mondott járatpárját, bár sok múlik azon, hogy milyen számítások alapján tekintik őket ilyennek.

December elején adta hírül a német légitársaság áruszállító leányvállalata, hogy Frankfurtból Sanghajba és vissza fenntartható forrásból származó üzemanyaggal megtankolt Boeing 777F gépével közlekedett. A tájékoztatás szerint ezzel az első olyan járatot teljesítették a kereskedelmi repülés történetében, ahol nem használtak fosszilis kerozint, emellett karbonsemleges volt az út.

A tervek szerint a 2021-es nyári menetrendben már rendszeresen lesznek ilyen környezetkímélő járatok.

Ezt mindkét cég aktívan kommunikálni is fogja ügyfelei felé, hogy tisztában legyenek azzal, miért fizetnek, mert plusz költséggel jár. Ugyanis az alternatív üzemanyag a hagyományos kerozin árának akár négy-ötszörösébe is kerülhet, a gyártókapacitás pedig még messze nem elégséges a világ légiközlekedésének teljes ellátására.

Illusztráció, a Lufthansa Cargo Boeing 777F-je (Fotó: AIRportal.hu)

Peter Gerber, a Lufthansa Cargo vezérigazgatója elmondta, elkötelezettek a fenntartható repülőgép-üzemanyaggal (SAF) kapcsolatos kutatások támogatása mellett, hogy a jövőben minél nagyobb mennyiségben álljon rendelkezésre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Attól viszont, hogy az üzemanyag részben vagy egészben fenntartható forrásból származik, egy járat még nem biztos, hogy karbonsemleges.

A Lufthansa Cargo és a DB Schenker számítása a közlés szerint azon alapul, hogy csak olyan szén-dioxid jut a légkörbe, amit az általuk alkalmazott fenntartható üzemanyag alapjául használt növények életük során megkötöttek, és az előállításakor keletkezett kibocsátást is kompenzálják, karbonsemlegessé téve az utat.

Általánosságban, az ilyen minősítéshez szükség van az üzemanyag előállítása mögött álló programra, amely valamilyen módon kompenzálja az elégetés és a gyártás során keletkezett károsanyag-kibocsátást, ez lehet faültetés vagy egyéb akció.

Egyelőre nem épülhet biomasszából vagy használt étolajból készült fenntartható kerozinra a környezetbarát repülés, mert még nincs kilátás akkora gyártókapacitás létrehozására, amivel a teljes iparág kerozin-szükségletét fedezni lehetne. De sok szakember reménye szerint a nem túl távoli jövőben ez részben megteremthető lesz, illetve teljesen szintetikus alapon is előállítható lesz ilyen üzemanyag.

Addig is marad a keverék használata, tehát a bioüzemanyagnak a fosszilis kerozinhoz vegyítése, a környezeti hatások csökkentése érdekében. Ennek előnye, hogy a repülőgépeket sem kell átalakítani, a hajtóművek fel tudják használni ezt a keveréket, míg a tisztán használt SAF többségéről ez egyelőre nem mondható el.