A korábbi játékunkban számos kérdés érkezett a légiforgalmi irányítók kiválasztásával és képzésével kapcsolatban. A válaszok sokakat érdekelhetnek, illetve segíthetnek eloszlatni néhány tévhitet. Mindezekről Szépvölgyi-Perger Viktóriát, a HungaroControl HR és toborzási specialistáját kérdeztük.
Kezdjük a jelentkezés feltételeivel: milyen életkortól lehet és érdemes jelentkezni?
Bárki jelentkezhet, aki európai uniós állampolgár, a magyar nyelvet anyanyelvi szinten beszéli, büntetlen előéletű és betöltötte a 20. életévét. Ezt a kort a tanfolyam kezdetére – általában az adott év szeptembere – kell betölteni.
A jelentkezésnek nincs felső korhatára, de a kiválasztás során szerzett tapasztalataink alapján az látszik, hogy a vizsgált készségek és képességek 35 éves kor felett már stagnálnak vagy hanyatlani kezdenek.
Sokan azt gondolják, hogy csak felsőfokú, műszaki diplomával lehet jelentkezni. Tisztázzuk, hogy mi a valóság!
A légiforgalmi irányító tanfolyamra jelentkezőknek legalább középfokú iskolai végzettséggel kell rendelkezniük.
Tehát sem a felsőfokú végzettség, sem a szakirányú előképzettség nem előfeltétel. Sőt, a műszaki szemlélet sem jelent előnyt.
Az persze jó, ha valakit érdekel a repülés és a légiközlekedés, de semmilyen szakirányú képzettségre vagy előzetes tapasztalatra nincs szükség.
A tanfolyamra felvételt nyerő hallgatóknak – azoknak is, akik a tanulmányaik vagy korábbi munkájuk révén rendelkeznek bizonyos ismeretekkel – mindent nulláról tanítanak meg az elméleti és gyakorlati képzések során.
A legtöbb kérdés a nyelvismerettel és a nyelvvizsgával kapcsolatban érkezett. Miért kötelező a középfokú angol komplex nyelvvizsga megléte, és miért szükséges a magabiztos angol nyelvtudás?
A jelentkezőnek államilag elismert középfokú komplex angol nyelvvizsgával, vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal kell rendelkeznie. A nyelvvizsga meglétét jogszabály írja elő, így ettől a HungaroControl még akkor sem tekinthet el, ha a jelentkező egyébként anyanyelvi szinten tud angolul.
A jelentkezéshez elég, ha a pályázó bizonyítani tudja, hogy eredményesen nyelvvizsgázott, például egy erről szóló igazolással. A bizonyítványt legkésőbb a kiválasztási folyamat végéig – 2022 júniusáig – kell bemutatni.
Ugyanakkor a nyelvvizsga mellett fontos, hogy tényleg aktív legyen a jelentkező angol nyelvtudása, mert a képesség-felmérő teszteket (FEAST) ezen a nyelven kell megoldani.
Mivel a FEAST teszttel csak egyszer lehet próbálkozni, ezért fontos, hogy a jelentkező energiája ne a feladat megértésére menjen el. Mindemellett a képzés egy része, valamint maga a munka is angolul zajlik, így a nyelvtudás elengedhetetlen előfeltétel. A képzés alatt már nincs idő arra, hogy valaki felzárkózzon.
Mik a legfontosabb készségek és képességek, amelyekkel rendelkeznie kell a légiforgalmi irányítónak?
A légiforgalmi irányító munkakör betöltéséhez számos olyan veleszületett képesség és készség szükséges, amely nem tanulható, úgymint a gyors reakcióidő, a nagyfokú figyelemmegosztás, a jó koncentrációs készség, a higgadtság, a stressz- és monotóniatűrés.
A jó légiforgalmi irányító magabiztos, kiegyensúlyozott és felelősségteljes, jó problémamegoldó, kiválóan priorizál, villámgyorsan dönt, valamint egyedül és csapatban is helytáll.
Többen érdeklődtek a kiválasztási folyamatról. Beszéljünk erről részletesebben!
A kiválasztási folyamat első lépcsője az angol nyelvű FEAST I személyiség- és képességfelmérő teszt. Aki ezt az akadályt sikerrel veszi, megírhatja a FEAST II tesztet, melyen már egyszerűbb szimulátoros feladatokat kell megoldani.
A FEAST II teszt után egy rövid személyes beszélgetésen vesznek részt a jelentkezők, illetve kitöltenek egy magyar nyelvű személyiségtesztet is. Ezt követi a büntetlen előéletet igazolni hivatott háttérellenőrzés és a Class 3-as repülőorvosi vizsgálat.
Ezután rangsoroljuk a pályázókat az elért eredményeik alapján, és a legjobbak részt vehetnek az egész napos Assessment Centeren (AC), ahol interjún, páros- és csoportos feladatokon, valamint egy szimulátoros feladaton bizonyíthatják rátermettségüket.
A 2022. szeptember 5-én induló képzésre felvételt nyert jelentkezőket július végén értesítjük.
A FEAST teszt sokak számára mumus. Miért nem jelentkezhet újra az, aki korábban sikertelen tesztet írt? Mi van azokkal, akiknek az angol nyelvi hiányosságok miatt nem sikerült korábban?
Tapasztalataink szerint a „tesztismerősségi hatás” miatt a második próbálkozás már torzítja az eredményt. A jelentkező jobban teljesíthet, de korántsem biztos, hogy a képességeinek köszönhetően, hanem azért, mert már korábban látta és megoldotta a tesztet. Az ilyen, nem veleszületett, hanem begyakorolt készségekre stresszes, megterhelőbb helyzetekben nem lehet támaszkodni. Nem kellően stabil készségek esetén előfordulhat, hogy a képzés alatt a hallgató nem tud majd kellő magabiztossággal kezelni bizonyos nehéz helyzeteket, esetleg leblokkol és nem tudja megfelelőképpen kezelni a forgalmat.
Korábban kevesebb szó esett a személyiségtesztekről, ezekről tudnál röviden beszélni?
A személyiségtesztek célja megismerni és feltérképezni a jelentkezők személyiségét, illetve megállapítani azt, hogy bizonyos személyiségjegyek mennyire összeilleszthetőek a légiforgalmi irányítói munkakörrel. A tanfolyamon résztvevő és azt elvégző hallgatók adatait (beleértve a személyiségjegyeket is) folyamatosan elemezzük. Az elemzésnél és értékelésnél figyelembe vesszük az oktatók visszajelzéseit, illetve beleszámítjuk a kiválasztás elején kitöltött angol és magyar nyelvű személyiségtesztek eredményeit, valamint a személyes interjú tapasztalatait is.
Az egészségügyi alkalmasság kérdésköre is többször felmerült, hiszen a repülőorvosi vizsgálat a kiválasztási folyamat része. Pontosan mit vizsgálnak? Mi a helyzet a szemüvegesekkel, a szemüveglencsével korrigálható színtévesztéssel, vagy az enyhe beszédhibával élőkkel? Az autizmus kizáró ok?
A légiforgalmi irányítóknak Class 3 repülőorvosi vizsgálaton kell megfelelniük, amely során több szakorvos – belgyógyász, szemorvos, fül-orr gégész – vizsgálja meg a jelentkezőt, illetve egy teljes körű laborvizsgálatot (vér és vizelet) is elvégeznek.
Az egészségügyi kritériumokról az alábbi dokumentumban, a Class 3 repülőorvosi vizsgálat követelményeiről szóló részben található pontos leírás: http://repuloorvos.hu/wp-content/uploads/2020/07/27-2014_UJ_REPEU_RENDELET.pdf
A szemüveg, illetve kontaktlencse nem kizáró ok, azonban az egyéni eltérések miatt mindenképpen javasolt a fenti linken utánanézni a pontos feltételeknek.
A színtévesztéssel és a beszédhibával kapcsolatban érdemes felvenni a kapcsolatot közvetlenül a repülőorvosi központtal, ők tudnak egészen pontos, egyénre szabott választ adni a kérdésre. Elérhetőségeik: http://repuloorvos.hu/kapcsolat/. Az autizmus nem szerepel a kizáró okok között.
Hány fővel indul az idei tanfolyam, illetve melyik irányítói egységhez képeznek munkatársakat?
Jelenleg még tervezés alatt áll a 2022-es tanfolyam induló létszáma, de körülbelül 12-20 fővel számolunk. Idén a távolkörzeti részlegre indítunk képzést.
Hogyan épül fel a képzés? A tanfolyam kezdetétől számítva mennyi idő múlva irányíthatnak a hallgatók éles környezetben oktatói felügyelet mellett, illetve mikortól dolgozhatnak önállóan?
A képzés néhány hetes elméleti szakasszal kezdődik, amelyet az alapradar szimuláció követ. Itt az alapvető készségek begyakorlásán van a hangsúly. Ezt követően kezdődik a jogosító képzés, amelynek keretein belül az adott részlegre jellemző (torony, bevezető irányító szolgálat, körzeti irányító szolgálat) ismereteket szerzik meg a hallgatók. Elsajátítják a részlegre jellemző elméleti specifikumokat, valamint egy fiktív légtérben gyakorlati tudást szereznek.
A sikeres jogosító képzés után egy szakmai angol nyelvvizsgát kell abszolválni (ELPAC), ami után a hallgató megszerzi a gyakornoki légiforgalmi irányító engedélyét. Ezután kezdődik a munkahelyi képzés, amelynek az elején a magyar specifikációkat tanulják meg, azaz megismerkednek a magyar légtér adottságaival és a jogszabályi környezettel (transitional képzés). Ezt követi egy körülbelül fél éves szimulátoros képzés (Pre-on the job training), amely során az érvényben lévő szabályok szerint gyakorolják az irányítást a magyar légtérben.
Aki ezen a szakaszon is túljut, megkezdheti a csaknem egyéves munkatermi képzést (On the job training), ahol már – oktató felügyelete mellett – élesben irányíthat, és már váltott műszakban dolgozik. A 400-500 órás gyakornoki tapasztalat után már csak a hatósági vizsga van hátra, mellyel megszerezhető a légiforgalmi irányító szakszolgálati engedély.
A tanfolyamon hogyan készítik fel a hallgatókat az éles munkában tapasztalható nagyfokú stressz vagy a kényszerhelyzetek kezelésére, valamint a műszakos beosztásból fakadó életvitelre (éjszakázás, nappali pihenés)?
A képzés egyre nehezedő szakaszokból áll, amelyek egymásra épülnek, így a terhelés is folyamatosan fokozódik. Mindemellett a képzésnek van egy fázisa, amely kifejezetten arra irányul, hogy felmérje a hallgató stressztűrését és maximális kapacitását.
Pszichológusok és légiforgalmi irányítók tartanak oktatást a stressz- és fáradtságkezelésről, így preventív módon is törekszünk a leendő munkatársak felkészítésére.
Akut nehézségek esetén is segítséget nyújtunk a hallgatóknak, illetve a képzés teljes időtartama alatt igénybe vehetik a coach-ok támogatását.
A műszakos beosztásra nem tartunk külön felkészítőt. Az életvitelből fakadó esetleges nehézségeket megfelelő pihenőidővel, illetve épületen belüli rekreációs lehetőségekkel (pihenőszobák, konditerem, masszázsfotel) biztosítjuk.
A tanfolyam melyik szakasza bizonyul a legnehezebbnek? Mikor esik ki a legtöbb hallgató, illetve mekkora a lemorzsolódás? A felvett hallgatók közül átlagosan hányan szereznek szakszolgálati engedélyt?
A képzés mindegyik szakasza kihívást jelent a hallgatóknak, hiszen számukra addig ismeretlen területen kell két év alatt komoly tudásra és tapasztalatra szert tenni. A képzés szimulátoros szakaszában van egy kiemelt rész, amelynek célja feltérképezni a hallgatók maximális kapacitását. Ha egy szakaszt kell kiemelni, ahol a legtöbben kiesnek, akkor ez lenne az.
A képzést elvégző hallgatók aránya évről évre változik, de átlagosan körülbelül 70 százalékuk szerzi meg végül a szakszolgálati engedélyt.
A képzés mely szakaszában és mi alapján dől el, hogy melyik irányítói egységhez kerül az adott hallgató? Később van-e átjárás ezek között?
Azokban az években, amikor egyszerre több területre is indul képzés, az elméleti szakasz végén, a képzés harmadik hónapjában dől el, hogy a hallgatók mely részlegre szakosodnak. A döntéskor figyelembe vesszük a hallgató preferenciáját, kompetenciáit, valamint az előre meghatározott létszám-célokat is. A részlegek közötti későbbi átjárás nem támogatott.
A HungaroControlnál szerzett magyar szakszolgálati engedéllyel el lehet-e helyezkedni külföldön?
A magyar szakszolgálati engedéllyel alapvetően csak Magyarországon lehet irányítani. Minden légiforgalmi irányító szolgálatnak megvan a maga követelményrendszere, amelyről az adott irányítószolgálat tud tájékoztatást adni. Minden légtér más és más, eltérő lehet a munkatechnológia, a jogszabályi környezet, és a legtöbb léginavigációs szolgáltatónál alapkövetelmény az ország nyelvének anyanyelvi szintű ismerete.
Jár-e a képzés alatt ösztöndíj vagy fizetés, ha igen, mennyi? Ki állja a képzés költségeit? Milyen esetekben kell visszafizetni a képzés díját?
Fizetés szempontjából a képzés három szakaszra osztható. A kezdő, illetve a jogosító fázisban havi bruttó 300.000 forintos juttatásban részesülnek a hallgatók. A munkatermi gyakorlatot előkészítő szakaszban bruttó 350.000 , míg a munkahelyi gyakorlat alatt bruttó 400.000 forintot kapnak a gyakornokok. Az utóbbi szakaszban az alapfizetésen felül műszakpótlék is jár, illetve a képzés teljes időtartama alatt cafeteria juttatásra jogosultak a képzésben résztvevő hallgatók.
A HungaroControl a képzés időtartamára tanulmányi szerződést köt a hallgatókkal, ebben a képzés költségeit átvállalja tőlük.
A tanulmányi szerződésben a hallgató kötelezettséget vállal arra, hogy a tanfolyam elvégzése és a szakszolgálati engedély megszerzése után legalább 10 évig munkaviszonyban marad. Amennyiben a hallgató önhibájából nem fejezi be a képzést (például igazolatlanul marad távol az órákról) vagy a munkaviszonyát 10 éven belül megszakítja, a képzés addig felmerült költségeit, és egyéb ráfordításait időarányosan meg kell térítenie.
Több kérdés érkezett az irányítói hivatással kapcsolatban is, ezekre egy következő interjúban válaszolunk!
Vedd kezedbe az irányítást, jelentkezz légiforgalmi irányítónak most!
Ha úgy érzed, ezt a hivatást neked találták ki, jelentkezz most, hogy a tiéd legyen a világ egyik legkülönlegesebb állása!