Az amerikai légierő az elmúlt években új elektronikai hadviselő repülőgép bevezetésére készült, de a program a kiszemelt alaptípus gyártója, a Gulfstream miatt veszélybe kerülhet.
Napjainkban egyre nagyobb szerephez jut az elektronikai hadviselés, de már a huszadik század második felében is készültek erre a célra repülőgépek. Az amerikai légierőnél (USAF) jelenleg is két, az 1960-as és 1980-as években rendszeresített típus van e célra: a Boeing RC-135 és a Herkules szállítógépen alapuló EC-130H.
Utóbbiakat tervezik leváltani a Gulfstream G550-es nagy hatótávolságú üzleti típusra alapozott EC-37B-vel, a programot 2017-ben indították útjára.
A korszerűsített, elektronikai hadviseléshez kapcsolódó fedélzeti rendszereket egy az egyben tervezik átemelni a G550-es alapgépekbe. Egyébként nem véletlenül esett a választás erre a típusra: amellett, hogy Amerikában gyártják és a hadseregnek is van többféle katonai példánya, már több NATO-tag fegyveres erői is rendszeresítettek különböző célokra az átalakított példányokat. Izraelben pedig az ország saját ipari nagyvállalata, az IAI végzett a típuson katonai átalakítást.
Az USAF szándéka szerint saját példányait vadonatúj gépekből alakítaná ki, ezeket egyenesen a Gulfstreamtől rendelnék meg – írta meg a Scramble Magazine.
Éppen ez sodorhatja veszélybe a teljes programot:
az elmúlt időszak pletykái szerint a Gulfstream le szeretné állítani a G550-es gyártósorát, és szép lassan kivezetné kínálatából.
Ennek oka, hogy a 2003 óta forgalomban lévő típusnak már több utódja vagy továbbfejlesztett változata is forgalomban van már, így elavultnak számít.
Az USAF számára ebben az esetben több alternatíva van: vagy megpróbálnak megállapodni a Gulfstreammel, mielőtt a gyártósor bezárásáról döntene a cég, vagy használt példányok beszerzésével teremtenek alapot az új generációs elektronikus hadviselő flottához. Kedvező szempont lehet új gépekhez, hogy Ausztrália tavaly MC-55A néven már négy példányra leszerződött.