Két hónapja lehet hátra az indiai Jet Airways-nek, ennyi idő alatt kell rendbe szedni a társaságot, különben az becsődöl – írta a dubaji Arabian Business gazdasági lap az Economic Times cikke nyomán.

Információik szerint az Etihad Airways által még támogatott légitársaság súlyos anyagi problémáiról egy a menedzserek és munkavállalók közti párbeszéd világított rá. Úgy tudni, durva megszorításokra lesz szükség a cégnél, különben 60 nap múlva csődöt kell jelenteni és be kell szüntetni minden tevékenységet.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy kiderült: a cég a befektetőkkel tárgyal a társaság feltőkésítéséről. Ezek közt felmerült az is, hogy az lapító és elnök Naresh Goyal eladná 51 százalékos részesedését. Ennek hírére azonban zuhanásba kezdtek a Jet Airways papírjai a tőzsdén.

Fotó: AIRportal.hu

A piaci részesedés alapján második legnagyobb indiai légitársaság az egykori Etihad Airways partners programban is részt vett, de az Alitiától, airberlintől, Darwin Airlines-tól eltérően az indiai cégben még van részesedése az emirátusi légitársaságnak: jelenleg 24 százalékát birtokolják a mumbai-i társaságnak.

A Jet Airways annak ellenére küszködik anyagilag, hogy Indiában meghatszorozódott a légi utasok száma, mivel egyre több járat indul és olcsóbbak lettek a jegyek. A fapadosok nyomását azonban nagyon nehezen bírja a hálózatos cég, emellett az emelkedő kerozinárak és a gyengülő rúpia sem kedvez a Jet Airwaysnek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Jet Airways már a 2017-es pénzügyi évet lezáró jelentésében is aggodalomra okot adó folyamatokról számolt be. Bár a társaság kis mértékben növelni tudta árbevételét, utasforgalmát, az adózott eredmény a tavalyi 204 millió dollár nyereség után a március 31-ével végződött pénzügyi évben 110 millió dollár veszteséget mutatott.