Elkészült a módosított vészkijárat-kiosztással gyártott Airbus A321neo ACF (Airbus Cabin Flex) prototípusa. Ebből, az akár 240 utasosra székezhető változatból rendelt a Wizz Air és utóbb a Qatar Airways is.

A prototípust CFM Leap-1A hajtóművekkel szerelték fel, az első példán 2018 év közepén állhat forgalomba a gyártó tervei szerint.

A 10 fővel nagyobb maximális befogadóképességet lehetővé tevő ACF (Airbus Cabin Flex) módosítás ma még opcióként rendelhető, de
2020 után már az A321neo alapkonfigurációjának részévé válik.

Forrás: Airbus

Amint arról korábban beszámoltunk, az európai gyártó hamburgi üzemében szerelték össze az első olyan Airbus Cabin Flex (ACF) nevű változatot, melyen a gyártó az klasszikus A321-eshez (ceo) és az A321neo alapváltozatához képest több vészkijáratot helyezett el.

Az A321neo ACF változatán az 1994 óta gyártott eredeti A321-es alapváltozat törzséhez képest jelentős módosításokat kellett végrehajtani annak érdekében, hogy a gép több utast tudjon szállítani a fedélzetén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az eredeti A321ceo (current engine option) repülőgépek maximum 220 utas befogadására voltak alkalmasak, az utóbbi években a low-cost légitársaságok igénye szerint a férőhelyek számát 230-ra növelték.

Az A321neo ACF törzsét, valamint a kijáratok/vészkijáratok számát és elrendezését azért kellett módosítani, hogy a hatósági előírásoknak megfelelve még tízzel,
240 fősre legyen növelhető a típus maximális befogadóképessége.

Az A321neo alapváltozatán a korábbi generációs A321-esekhez hasonlóan négy teljes méretű ajtó volt a szárny előtt, négy pedig a szárny mögött.
Forrás: Airbus

Amint arról már korábban is írtunk, az új, 240 utas szállítására képes A321neo ACF változatokat négy darab szárny feletti vészkijárattal szerelik fel, melyek kiváltják az eredeti törzsön a szárny előtt közvetlenül elhelyezett két teljes méretű ajtót. A szárny mögötti két kijáratot pedig négy törzskeretnyi távolsággal hátrébb helyezik, utóbbiakat az légitársaság kérésére deaktiválni is lehet majd, amennyiben az kevesebb székkel üzemelteti a típust.

Az új A321neo törzselemeket a Premium Aerotec cég készíti és az elsőt már le is szállították a gyártónak. Az új ajtókiosztás miatt teljesen át kellett tervezni a gyártási folyamatot, mert az A321neo ACF törzsének 17-es számú külső héjpanelje 12 méteres a korábbi változat 9 méteres hosszával szemben.

Az A321neo ACF változatokon a kijáratok módosítása mellett vékonyabb támlájú ülésekkel és a gép hátuljában található konyha és mosdóhelyiség modul áttervezésével nyert helyet a gyártó a plusz 10 utasülés elhelyezésére.

Ez a típusvariáns képezi az alapját a megnövelt, 97 tonna felszállótömegű és nagyobb hatótávolságú A321LR-nek is. Utóbbiba akár három kiegészítő üzemanyagtartály szerelhető be, melynek köszönhetően 925 kilométerrel, 4 000 tengeri mérföldesre (7 408 km) nő a gép hatótávja. Az első LR 2018 év végén kerül kereskedelmi forgalomba.