Elhagyja a süllyedő hajót, kilép a Jet Airwaysből az alapító Naresh Goyal és felesége.

A lépést várhatóan hétfőn jelenti be az indiai milliárdos vállalkozó, aki 25 évvel ezelőtt, 1993-ban alapította meg a céget, amely azóta India legnagyobb, magánkézben lévő légitársasága lett. Az alapítónak 51 százalékos részesedése van a társaságban.

A vezérigazgatói pozícióban a hírek szerint nem lesz változás, a társaság ügymenetéért a továbbiakban is Vinay Duba felel majd.

Naresh Goyal a hírek szerint már korábban megállapodott a részvényesekkel, hogy kiszáll a cégből és 51 százalékos részesedését csökkenteni fogja. Úgy tűnik, a Jet Airways hitelezői most arra kényszeríthették Goyalt, hogy teljes tulajdonától váljon meg.

Fotó: AIRportal.hu

Ennek hátterében elsősorban a légitársaság hatalmas adósságállománya állhat. Mint arról korábban beszámoltunk, a cég igazgatósága jóváhagyott egy tervet, amelynek lényege, hogy a bankok a hiteleiket részesedéssé konvertálják, ehhez azonban a meglévő tulajdonosi szerkezethez is hozzá kell nyúlni, a hírek szerint Goyal teljes részesedésére szükség lesz a konverzió lebonyolításához.

Hirdetés

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a Jet Airways rendkívül súlyos anyagi helyzetben van, adósságállománya meghaladja az 1 milliárd dollárt, a fizetésekkel folyamatosan késik, a lízingdíjakat, törlesztőrészleteseket sem tudja fizetni, emiatt mostanra a flottája jelentős része már a földön áll.

Legutóbb 2013-ban volt hasonlóan forró a talaj a légitársaság lába alatt, de akkor a terjeszkedési stratégia részeként az Etihad Airways 600 millió dollár befektetett a cégbe, cserébe 24 százalékos részesedést kaptak. Kérdés, hogy az újabb szorult helyzetben mit akarnak tenni az arabok, akik újabb milliárdos veszteséggel terhelt évet zártak 2018-ban.

Hirdetés