Az Alaska Airlines néhány hónapos Boeing 737-9 MAX repülőgépének szárny mögötti, inaktív vészkijárata a portlandi felszállás után 6-7 perccel, mintegy 5000 méteres magasságban kirepült a helyéről.
A légitársaság AS 1282-es számú járata az oregoni városból a kaliforniai Ontario repterére tartott, és a 2023 októberében átadott, N704AL lajstromjelű Boeing 737-9 MAX teljesítette.
A gép január 5-én, helyi idő szerint 17 óra után néhány perccel szállt fel, és a virtuális radaradatok szerint 16 300 láb (kb. 5000 méter) magasságig emelkedett.
A repülőgép ezt követően süllyedni kezdett, mint később kiderült azért, mert a bal oldali, szárny mögötti, inaktivált vészkijárat kiszakadt a helyéről.
A beszámolók szerint a fedélzeten hirtelen leesett a légnyomás, az oxigénmaszkok kiestek a helyükről. Szerencsére az érintett ajtónyílás melletti ülések üresek voltak, de néhány telefon és nem megfelelően rögzített tárgy, valamint a nem használt vészkijárati nyílást belülről fedő oldalfal-panel kirepült.
Az utasok amerikai médiában idézett beszámolói szerint egy közelben helyet foglaló kisgyermek felsőjét letépte a légáramlás, de a gyermek, akit az anyukája magához szorított, nem sérült meg.
An Alaska Airlines flight made an emergency landing Friday night after a portion of the aircraft blew out mid-air. Video obtained by CBS News appeared to show one of the passenger window panels had been blown out. https://t.co/wKIOLENg3r pic.twitter.com/M00hT7HaPx
— CBS News (@CBSNews) January 6, 2024
A járat visszatért az indulási repülőtérre, ahol a felszállást követően kb. 20 perccel biztonságosan leszállt, de azt egyelőre nem tudni, hogy a kiszakadt vészkijárat hol ért földet.
A Boeing 737-9 MAX törzsének mindkét oldalán, a szárny mögött kialakítottak egy-egy vészkijáratot, ám ezeket csak azok a légitársaságok használják, amelyek sűrű székezéssel üzemeltetik a típusváltozatot.
Az Alaska Airlines összesen 178 utas szállítására (16 első, 24 prémium és 138 turista férőhely) rendezteti be, így az érintett vészkijáratokat deaktiválták, úgynevezett plug door-ral zárták le.
Mi a plug door?
A magyar repülőgépkarbantartó vállalat, az Aeroplex Közép-Európai Kft. (ACE) az AIRportal.hu kérdésére azt írta, hogy ha egy vészkijáratot az adott légitársaság nem használ, a helyét lezárják, „ledugózzák” egy plug doorral.
Ennek a szerkezetnek mindössze az a célja, hogy az ajtónyílást befedje, nem található meg benne egy normál ajtó zárszerkezete, hanem csavarokkal körben rögzítik a gép törzséhez, így biztosítva a hermetikus zárást.
A repülőgép belsejében ülve egy ilyen plug door panelje szinte nem is vehető észre, mert a burkolata megegyezik a kabin többi részével (ahol nincs ajtó) – tette hozzá az Aeroplex.
A légitársaság közlésében azt írta, hogy a repülőgép fedélzetén 171 utas és 6 fős személyzet tartózkodott, az esemény vizsgálatát megkezdték, a további részletekről később adnak tájékoztatást. A portlandi repülőtéri hatóságok közlése szerint az esemény során súlyos személyi sérülés nem történt, egy embert kellett orvosi kezelésre elszállítani, a többi könnyebb sérültet a helyszínen ellátták.
A Boeing rövid közleményében azt írta, hogy értesült az eseményről, és a légitársasággal együttműködve dolgozik az információk összegyűjtésén, műszaki csapata pedig készen áll a vizsgálat támogatására.
Frissítés: A légitársaság később közölte, hogy elrendelte a teljes, 65 példányos Boeing 737-9 MAX flottájának ellenőrzését, a repülőgépek ennek elvégzéséig nem teljesíthetnek járatot, a következő néhány napban ez hatással lehet a menetrendre.
Szombaton az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) az összes olyan Boeing 737 MAX 9-est a földre parancsolta az országban, amely az Alaska Airlines-éhoz hasonló konfigurációban, azaz deaktivált szárny mögötti vészkijáratokkal repül. A világszerte érintett 171 példány a szükséges ellenőrzést követően térhet vissza a forgalomba, ez a hatóság vészhelyzeti légialkalmassági direktívája szerint gépenként 4-8 órát vehet igénybe.
Az ország közlekedési baleseteket kivizsgáló szervezete, a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (NTSB) a lakosság segítségét kérte a repülőgépről leszakadt részek megtalálásához, megnevezve azt a környéket, ahol azok földet érhettek.
Világszerte több mint kétszáz Boeing 737-9 MAX van forgalomban, a maximum 220 utas befogadására alkalmas változat legnagyobb üzemeltetője a United Airlines, amely 79-et üzemeltet, 179 üléses fedélzeti berendezéssel.
A Copa Airlines flottájában 29 (166 vagy 174 üléssel), az Aeromexico-nál 19 (181 üléssel), a Turkish Airlinesnál 5 (169 üléssel), az Icelandairnél 4 (178 üléssel), a Flydubai-nál 3 (172 üléssel), az indonéz Lion Airnél 3 (221 üléssel), a holland Corendonnál 2 (219 üléssel) a SCAT Airlines-nál pedig 5 (213 üléssel) repül.
NEW IMAGE from on board Alaska Airlines 1282 after ***part of the fuselage*** blew out mid-flight. Successful emergency return to Portland after 20 minutes in the air. 10-week-old (!) Boeing 737 Max 9. NTSB investigating. pic.twitter.com/qjX8fQ1br1
— Pete Muntean (@petemuntean) January 6, 2024
Alaska Airlines Forced to Make an Emergency Landing After Large Aircraft Window Blows Out Mid-Air.#เบียร์เดอะวอยส์ #เบียร์thevoice pic.twitter.com/RYhIh3PrCw
— Hira khan (@hira_khans) January 6, 2024
The FAA is requiring immediate inspections of certain Boeing 737 MAX 9 planes before they can return to flight.
Safety will continue to drive our decision-making as we assist the @NTSB’s investigation into Alaska Airlines Flight 1282. – @FAA_Mike pic.twitter.com/YsuQimg2pq
— The FAA ✈️ (@FAANews) January 6, 2024
Flight 1282 and our next steps with the Boeing MAX-9: https://t.co/LFxJvQYNcA pic.twitter.com/oemRokr1tz
— Alaska Airlines (@AlaskaAir) January 6, 2024