Október közepén indítja el járatait Budapestre Bukarestből és Kolozsvárról az Air Connect, a román regionális startup-légitársaság tájékoztatása szerint hetente két-két alkalommal.
Az Air Connect járatai a cég közlése szerint október 15-től repülnek Budapestre a Bukarest Henri Coandă (Otopeni – OTP) légikikötőből, valamint a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtérről (Cluj – CLJ).
A járatok hetente két-két alkalommal, a keddi és szombati napokon közlekednek a román regionális légitársaság – egyelőre még bétaüzemben működő – honlapján elérhető adatok szerint.
A járatok úgynevezett W-alakban közlekednek, Bukarest – Budapest – Kolozsvár – Budapest – Bukarest útvonalon. A cég foglalási rendszerében kereséseink szerint a bukaresti járatokra (egy útra) mintegy 53, illetve 65 euróért találhatók jegyek ősszel, a kolozsváriakra pedig 50, illetve 85 euróért (kis kabinbőrönddel, minden egyéb plusz szolgáltatás nélkül).

Keddenként helyi idő szerint 9 órakor száll fel a járat Bukarestből, és 9:50-kor érkezik Budapestre (KS 1201 számmal), majd 10:20-kor indul Kolozsvárra, ahol 12:35-kor száll le (KS 2202). Kolozsvárról 13:05-kor indul vissza a magyar fővárosba, ahová 13:20-kor érkezik meg (KS 2203), majd Ferihegyről 13:50-kor száll fel és 16:40-kor érkezik vissza Bukarestbe (KS 1202).
A menetrend szerinti tervezett repülési idő Budapest és Kolozsvár között 1 óra 15 perc, Budapest és Bukarest között 1 óra 50 perc.
A járatok szombatonként is hasonló menetrend szerint közlekednek, azonban 2 órával korábban indulnak és érkeznek.
A légitársaság egyelőre egy darab, 8 éves ATR 72-600-as repülőgéppel rendelkezik, amelynek fedélzetét 68 turista osztályú üléssel rendezték be.
Az öt román magánbefektető által létrehozott startup-légitársaság 2022 augusztusában kezdte meg működését, romániai belföldi útvonalak mellett az ország regionális reptereiről a környező nagyobb légikikötőkbe közlekedő, valamint nyaralójáratok üzemeltetését tervezi.
