Júniusban újraindítja a Budapest és a kazah főváros, Nur-Szultan közötti járatait a Wizz Air, amely később Peking felé is meghosszabbodhat, bár erről túl sok konkrétumot nem tudni, és a légitársaság sem kommentálta a hírt az AIRportal.hu-nak válaszolva. Tárgyalások folynak a Budapest és a kirgiz főváros, Biskek közötti összeköttetésről is, és a külügyminiszteri delegáció résztvevőjeként Váradi József vezérigazgató a Wizz Air Abu Dhabi térségbeli járatnyitásainak ügyét szintén egyengette.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos látogatást tett a közép-ázsiai régió három országában ezen a héten, Kazahsztánt, Tádzsikisztánt és Kirgizisztánt útba ejtve. A delegáció tagja volt a kazah médiában megjelent hírek szerint Váradi József, a Wizz Air-csoport vezére is, aki a magyar mellett az abu-dzabi székhelyű leányvállalat járatindításait is egyengette.

A magyar és a külföldi sajtóban a találkozókról megjelent hírmorzsák alapján a legkonkrétabb információ, ami kiderült, az az, hogy
a Wizz Air júniusban újraindítja a Budapest és Nur-Szultan közötti járatait.

A Wizz Air foglalási rendszerében most látható adatok szerint ezek a járatok június 5-től közlekednek szombatonként, június közepétől már hetente két alkalommal, keddenként is.

A külügyminiszter tájékoztatása szerint ez a járat a közeljövőben kibővülhet egy újabb szakasszal, Kína fővárosa felé, bár részletek erről nem hangzottak el.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Azaz Szijjártó Péter közlése szerint
Budapestről a kazahsztáni közbenső megállóval Pekingbe is továbbrepülhet a járat.

Fotó: AIRportal.hu

Az nem világos, hogy egy külön Budapest-Peking járatról van-e szó, amely csak egy közbenső technikai leszállást végez (tankolás, esetleg személyzetcsere miatt), avagy a Budapest – Nur-Szultan járat meghosszabbításáról (ez esetben lehetnek olyanok, akik csak a kazah fővárosba utaznak Budapestről, illetve onnan vissza), esetleg még bázist is nyitva Kazahsztánban, avagy arról, hogy Nur-Szultan és Peking között is értékesíthetne jegyeket a Wizz.

Utóbbihoz viszont mind a két érintett országnak biztosítania kellene az ötödik szabadságjog intézményét. Ez a jó politikai és gazdasági kapcsolatok ellenére is nagyon komoly lépés lenne, hiszen egy harmadik ország low-cost légitársasága lépne be a kazah és kínai piacra, és versenyezne a helyi légicégekkel.

Egy ilyen „szöcskejárat” üzemeltetési szempontból is számos kérdést felvet, és bizonytalan, hogy miként egyeztethető össze a légitársaság eddig hangoztatott, betonszilárdságú ultra low-cost és legfeljebb közepes távú járatokra szóló üzleti modelljével.

Ezeket a kérdéseket a Wizz Airnek is feltettük, de csak annyit reagáltak, hogy
a témát most nem kommentálja a Wizz Air„.

Az arab bejegyzésű leányvállalat egyébként már május közepétől repül Abu-Dzabi és Nur-Szultan, valamint Almati között hetente két-két alkalommal, de emellett más kazahsztáni városok is felkerülhetnek a kínálatba.

A tárgyalásokon a Wizz Air érdeklődését fejezte ki a fenntartható repülőgép-üzemanyagok kazahsztáni gyártása iránt is.

A tádzsik látogatáson a hírek szerint nem esett szó légi összeköttetésekről.

A delegáció végül Kirgizisztán fővárosába, Biskekbe utazott tovább, ahol intenzív tárgyalásokat folytattak a közvetlen légi összeköttetés megteremtéséről. Az MTI híre szerint
„a Wizz Air előkészíti a Biskek és Budapest, valamint a Biskek és Abu-Dzabi közötti járatainak létrehozását”.