Június 13-tól a magyar fővárosból a Kréta szigetén található Haniá (Chania) repterére is közlekedik a Wizz Air, ezzel rányitva az ír versenytárs útvonalára.

A fapados légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, hogy már készül a közelgő nyári szezonra, és ha a járványügyi korlátozások lehetővé teszik, az utazni vágyók rendelkezésére állnak napsütötte úti céljai a nyári vakáció eltöltésére és a mögöttünk álló nehezebb időszak kipihenésére.

A légitársaság a már elérhető járatain felül ezért még egy új nyári útvonalat kínál: június 13-tól közvetlenül elérhetővé válik Budapestről a Kréta szigetén található Haniá (Chania) tengerparti városa is.

A légitársaság foglalási rendszere szerint a járatok hetente két alkalommal, szerdánként és vasárnaponként közlekednek majd.

A jegyek 14 390 forinttól foglalhatók (egy útra, kis kézipoggyásszal). A járatok szeptember 12-ig érhetők el.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bár a légitársaság közlése nem említi, de a foglalási rendszer szerint június 17 és szeptember 9 között, hetente egy alkalommal csütörtökönként Debrecen és Szantorini szigete között is repül majd a Wizz Air.

Fotó: AIRportal.hu

A görög turisztikai miniszter éppen a napokban közölte, hogy az ország május 14-től megnyit a beoltott, a fertőzésen már átesett és a negatív teszteredménnyel érkező turisták előtt.

Haniá Kréta második legnagyobb városa, a sziget észak-nyugati részén található, és gazdag történelmi múlttal, tucatnyi szórakozási lehetőséggel, kulturális látnivalóval rendelkezik.

Az útvonalon a rivális Ryanair is közlekedik, mint korábban megírtuk, az ír légitársaság Budapest és Haniá között heti kettőről háromra növeli a járatok számát az idei nyáron, emellett Zákinthosz felé új járatot nyit, Budapest és Korfu között pedig a korábbi heti egyről kettőre sűrít.