Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanácsot hozott létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a testület feladata a légiközlekedés területén felmerülő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt kérdések egyeztetése.
A minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a tanácsban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer, Tarlós István főpolgármester, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem repüléstudományi szakemberei, a HungaroControl Zrt., a Budapest Airport Zrt. és a Wizz Air Hungary Kft. vezetői kaptak helyet.
Az alakuló ülésen megtárgyalták a budapesti repülőtér zajterhelésével kapcsolatos megoldási javaslatokat, köztük a Közlekedéstudományi Intézet által végzett zajmérések lehetőségét is.
Emellett napirenden volt a légiközlekedési hatóság fejlesztése, átszervezésének aktuális állapota, áttekintették a hazai repülőterek stratégiájának főbb elemeit és a hazai repülőgépipar helyzetét.
Palkovics László tárcavezető az ülésen azt mondta, a légiközlekedés nemzeti ügy, az ágazat alapvetően határozza meg Magyarország gazdasági versenyképességét, a hazai idegenforgalom lehetőségeit, de egyre jelentősebb szerepe van iparfejlesztési szempontból is.
A légiközlekedési kínálat bővítése és a forgalomból fakadó környezeti terhelés visszaszorítása egyformán jelentősen befolyásolja a magyarok életminőségét – mondta a miniszter.
Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára ismertette a Budapest Airporttal februárban közösen létrehozott munkacsoport eddigi tevékenységének eredményeit, meghatározva a repülőtér fejlesztése érdekében elvégzendő további közös munka irányait, és azokat a célokat, amelyekkel kapcsolatban gyors és hatékony megoldást szorgalmaz a kormány.
A repülőtér zajterhelésének csökkentése kapcsán Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére döntés született arról, hogy Palkovics László miniszterrel közösen még áprilisban nyilvánosság elé tárják a konkrét megoldásokat.