A Lufthansa megszünteti Budapest és Berlin közötti járatait
A Lufthansa német légitársaság a nyári menetrend életbe lépésével megszünteti a Budapest és Berlin között közlekedő járatait.
Augusztus elején nemzetközi repülőnap Kecskeméten
Két év kihagyás után idén augusztus első hétvégéjén rendezik meg ismét a nemzetközi repülőnapot Kecskeméten.
Boeing 777-eseket rendelt Steven F. Udvar-Hazy cége
Az amerikai Air Lease Corporation (ALC) tíz darabot rendelt a megnövelt hatótávú 777-300-as típusváltozatból.
A Német Légierő századik Eurofighter Typhoon vadászbombázója
A századik Eurofighter Typhoon vadászbombázó repülőgépet adta át a mai napon a Német Légierő számára a Cassidian.
Megérkezett Moszkvába az Aeroflot második Boeing 777-ese
Megérkezett Moszkvába az Aeroflot második Boeing 777-300ER szélestörzsű repülőgépe.
Hetvenötödik Boeing 737-esét vette át a brazil GOL Airlines
Múlt héten vette át 75. Next Generation Boeing 737-es típusát a GOL Transportes Aéreos, amely Latin-Amerika legnagyobb low-cost modellben működő légitársasága.
Vita a parlamentben a Malévról és a Budapest Airportról
Minden párt elmondta az álláspontját, de nem derült ki ki a felelős és az sem, hogy az ország légiközlekedése milyen irányban fejlődhet tovább.
A parlament ma vitázik a Malév-bizottság jelentéséről
A mai ülés utolsó napirendi pontjaként a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottság kerül terítékre.
Átadta a Boeing az új gyártási rendben készült első B777-est
Átadásra került az első megnövelt gyártási ütem szerint készült Boeing 777 típusú repülőgép.
Műanyagból nyert üzemanyaggal repül Sydney-ből Londonba
Öt tonna hulladékból különleges eljárással 4500 liter repülőgépekhez alkalmas üzemanyagot állítanak elő Cessna 172 kisrepülője számára.
Utasforgalmi rekord a német repülőtereken
A belföldi forgalom csökkenése és az európai forgalom csekély bővülése ellenére minden korábbinál nagyobb volt az utasforgalom tavaly a német reptereken.
Havazás Bécsben és Pozsonyban
Több járat is Ferihegyen szállt le, a bécsi és pozsonyi reptéren lelassult a forgalom a havazás és az alacsony látástávolság miatt.
Képgaléria: sűrű havazás Ferihegyen
Nagy erőkkel, felváltva takarítják a futópályákat Ferihegyen a sűrű havazásban, eddig nem volt komolyabb fennakadás. Akár estig eshet.
Pénteki havazás: Nincs fennakadás a repülőtéren
A havazás ellenére normál üzemmódban fogadják és indítják a járatokat a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, a péntek reggeli gépek is rendben elindultak.
Folytatódnak a német repülőtéri sztrájkok
Folytatódik csütörtökön a biztonsági személyzet sztrájkja a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren.
10 éve szolgálna Malév színekben HA-LOA Boeing 737-es
Ma 10 éve érkezett Ferihegyre a Malév második Next Generation típuscsaládba tartozó Boeing 737-es típusa. HA-LOA története röviden.
Kambodzsába nyitott járatot a Qatar Airways
Megérkezett Phnompenbe a Qatar Airways első menetrendszerű járata. A katari légitársaság ezentúl napi rendszerességgel közlekedik Kambodzsa fővárosába.
Megkapta wingletjeit az első Airbus A350XWB
Felszerelte a wingleteket az első, repülési tesztekre szánt A350XWB gépére az európai repülőgépgyár.
Levált az anyacégről Chapman Freeborn magyar irodája
A Chapman Freeborn irodahálózathoz tartozó magyarországi iroda különvált az anyacégtől és 100%-os magyar tulajdonban működik tovább.
Átvette első sharkletes A320-asát a Jetstar Japan
A légitársaság az első Japánban, aki az új üzemanyag-fogyasztás csökkentő technológiával felszerelt Airbusokat üzemeltet.
Pert nyert az MNV a Vnyesekonombank ellen
Nem jogerősen elutasították a VEB Malév GH és Aeroplex leányvállalatok értékesítése ügyében benyújtott keresetét.
Boeing 777-essel repül Leedsbe a PIA
Nagyobb típusra vált Leeds és Iszlámábád közötti járatain március 13-tól a Pakistan International Airlines (PIA).
Hírfotó: Megkapta új festését az ex-Malév HA-LQA
Az eindhoveni repülőtér festőműhelyében kapta meg új külsejét az egykor HA-LQA lajstromjelet viselő Bombardier Q400-as.
Debrecen: amerikai beruházókat várnak a reptéren
A reptér logisztikai bázisa kitörési pont lehet a város számára.
Hamarosan átveszi első Airbus A330-200F gépét a Qatar Cargo
Lencsevégre került a Qatar Airways Cargo leendő első Airbus A330-200F típusú repülőgépe. A teherszállító óriásgép A7-AHV azonosítóval fog szolgáltba állni.