Az El Al izraeli légitársaság igazgatótanácsának minden aggodalma ellenére a kormányzat jóváhagyta a légitársaság részleges privatizációját, amely révén a részvények 43 százaléka egy amerikai üzletember Jeruzsálemben tanuló fiához került.

A pénzhiánnyal küzdő cég vezetőségének aggodalmait szeptember utolsó hetében ügyvédek által írt levélben közölték az izraeli védelmi, közlekedési, valamint digitális ügyekért felelős miniszterekkel, kormányzati közbeavatkozást remélve.

A zsidó állam nemzeti légitársaságának vezetése szerint Eli Rosenberg 27 éves, pillanatnyilag Jeruzsálemben élő hittudomány-hallgató cége csak álca, és valójában apja, az amerikai idősotthon-láncot irányító milliomos üzletember, Kenny Rosenberg – aki amerikai állampolgár – mozgatja a szálakat a háttérből – írta meg a CH Aviation. Ez azért problémás, mert a szabály szerint a légitársaságot izraeli tulajdonban kell tartani, és a 27 éve fiú szerintük csak stróman.

A kritikusok szerint furcsa, hogy a fiú által nemrég alapított Kanfei Nesharim Aviation hirtelen 107 millió dollár értékben 43 százaléknyi El Al-részvényhez tudott jutni, egyetlen tranzakcióval.

(Fotó: AIRportal.hu)

A cég mindezt 25 éves futamidőre felvett fedezetlen kölcsönből finanszírozta, aminek 2 százalékát éppen Kenny Rosenberg biztosította. A teljes összeget a lejáratkor kell visszafizetni, ami az amerikai szabályok szerint hitelnek minősül, az El Al szerint viszont üzleti ajándék.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ebből fedezett tranzakció eredménye, hogy az eddigi legnagyobb részvényes Knafaim Holdings 38 százalékos részesedése már csak 15,2 százaléknak felel meg, és az államnak is csak a légitársaság tizenöt százaléka van a kezében. Ennek oka, hogy egy állami hitelgarancia ellenében a légitársaság 150 millió dollár értékben új részvényeket bocsájtott ki, és ebből vásárolt be Eli Rosenberg.

Az irányítói pozícióba került huszonéves egyetemista nem sokkal színre lépése után már be is jelentette, hogy cégén keresztül hamarosan változtatásokat kezdeményez a légitársaság vezetésében.

Ahhoz azonban, hogy ténylegesen átvegye az irányítást az El Al felett, Eli Rosenbergnek még szüksége volt az állami cégekért felelős hatóság jóváhagyására is, amit három illetékes izraeli miniszternek is alá kellett írnia.

A zöld utat október 2-án végül megkapta a vevő, a kormányzat pedig közölte, bíznak a fiatal tulajdonos terveiben – számolt be a Reuters.

A légitársaság tavasszal felfüggesztette budapesti járatait is a járvány miatt. (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A még helyén ülő igazgatóság nem kommentálta a jóváhagyást, de korábbi levelük fényében ennek sok értelme nem is lett volna: egyértelműen jelezték, az El Al külföldi kezekbe kerülése nem csak Izrael törvényeit sérti meg, de egyes országokba a berepülési jogokkal is problémák adódhatnak, ha esetleg előlép a háttérből a tényleges irányítónak tartott Kelly Rosenberg.

A törvény hasonló az EU-s jogszabályokhoz, amelyek kimondják, hogy az itt bejegyzett légitársaságok irányítását helyi állampolgároknak, vagy hozzájuk köthető cégeknek kell gyakorolniuk például a közös uniós piac szabad használatához.

A friss kormányzati döntést az El Al szóvivője egyelőre nem kommentálta. A közeljövő legnagyobb kérdése az, hogy mi lesz a több mint 5000 fizetés nélküli szabadságon lévő alkalmazott sorsa, és miképp indulhat újra a koronavírus-járvány második hullámának kellős közepén a márciusban teljesen leállított légicég üzemelése.