Az előző év azonos hónapjához képest 20%-kal több, 30 265 utas vette igénybe a Debrecen Airportot májusban.
2018. első öt hónapjában a debreceni reptér érkező és induló utasainak száma 132 600 volt, amely 24%-kal haladja meg az előző év azonos időszakában közölt 106 866 fős adatot.
Ez minden idők legerősebb májusi és egyben az év első öt hónapjának legerősebb utasforgalma volt a Debrecen Airporton.
A kedvező növekedési adatok a reptérüzemeltető közlése szerint annak köszönhetők, hogy a Wizz Air a debreceni bázis gépével már március vége óta több frekvenciával közlekedik és a gép kapacitása nyárra a maximumon üzemel.
Európa egyetlen 5-csillagos légitársasága, a Lufthansa pedig már hetente 5-ször repül március vége óta Debrecenből Münchenbe.
Idén nyolc városba, London, Párizs, München, Milánó, Moszkva, Eindhoven, Malmö mellett Tel Avivba is van közvetlen menetrend szerinti járata Debrecennek és a kelet-magyarországi régiónak, ami – az üzemeltető szerint – rendkívüli előny a magyarországi régiók versenyében mind gazdasági mind turisztikai téren.