Nem akartam máshol repülni, mert nekem sokat jelentett, hogy Magyarországot képviselhetem a nemzeti légitársaságnál – mondja az AIRportal.hu-nak a Malév egykori légiutas-kísérője, Viland Gabriella arról, hogy miért keresett más munkát a csőd után. A Malév hat évvel ezelőtti leállásának alkalmából arról beszélgettünk vele, hogy mit adott neki ez a hivatás, milyen élményei voltak a különböző járatokon, és miként élte meg azt a bizonyos február 3-át.
Hogyan kerültél a repülés közelébe, mi indított arra, hogy a Malévhoz menj dolgozni?
Én nem voltam olyan tipikus, akár repülős családból származó, mint a kollégáim többsége, akik közül sokan gyerekkoruk óta vonzódtak ehhez.
Amikor még főiskolás voltam, a legjobb barátnőm már a Malévnél repült. Miután 2004 nyarán lediplomáztam, elmentem néhány állásinterjúra, különböző közigazgatási intézményekbe, de éreztem, hogy ez nem az én világom.
Az említett barátnőm ekkor azt mondta, hogy eljön velem a Malév-központba, adjam le az önéletrajzomat. Egy hónap múlva már ott ültem a képzésen, nem sokkal később, 2004 szeptemberében pedig már légiutas-kísérőként dolgoztam.
Biztosan meghatározó élmény volt az első, élesben teljesített repülőutad, milyen érzés volt?
Természetesen jól emlékszem, egy bukaresti járaton dolgoztam először. Ez ugye egy viszonylag rövid repülés, de valóban meghatározó élményt jelentett. A képzés során persze sokszor jártunk már repülőgépek fedélzetén, megtanultuk, mit hogyan kell használni, tehát ilyen szempontból nem volt ismeretlen a kabin. Emlékszem arra is, hogy természetesen nagyon izgultam az első utamon.
Sokan nem is tudják, mennyire összetett munka ez, neked személy szerint mit adott ez a hivatás?
Rendkívül komplex tudás kell hozzá, a biztonság, a vészhelyzetek kezelése, az utasokkal és a kollégákkal való bánásmód egyaránt része a képzésnek. Ezek miatt úgy érzem, az emberismeretem és más szociális készségeim is nagyot fejlődtek a nyolc év alatt, amit a Malévnél töltöttem.
Amikor elkezdtél dolgozni, épp a Malév-flotta megújítása zajlott, a régebbi Boeing 737 Classic-gépek helyére érkeztek a Next Generation-változatok, erre hogyan emlékszel?
A gyárból, újonnan érkeztek, még új szaguk volt jó ideig. Az otthonunkként kezeltük, folyamatosan törölgettünk, tisztítgattuk a kabint munka közben.
Boeing 767-es helyett VIP-szolgálat
A géppark akkoriban meglehetősen színes volt, Fokker 70-esek és Bombardier CRJ-200-asok, a hosszú távú járatokat teljesítő Boeing 767-esek is ott voltak. Ezeken is dolgoztál?
A Boeing 737-es mellett a Fokkerre és a CRJ-re is megvolt a vizsgám. Ami a hosszú távú járatokat illeti: öt évig kellett dolgozni ahhoz, hogy hosszútávra kerüljön az ember. Ez volt az álmom, szerettem volna például New Yorkba repülni.
De ez ugye nem jöhetett össze, hiszen pont azelőtt szüntették meg a tengerentúli járatokat, és vonták ki a 767-eseket, hogy oda kerülhettél volna.
Igen, úgyhogy két választás maradt, vagy vezető légiutas-kísérő leszek, azaz purser, vagy pedig az addigi munkát folytatva VIP-járatokra is beosztható leszek. Ez utóbbi mellett döntöttem végül.
Ez milyen feladatokat jelentett, és miért határoztál így?
Egyszerűen nem akartam vezető légiutas-kísérő lenni, mert szerettem beosztottként dolgozni. A VIP-munkakör az volt, ha állami vezetők voltak a fedélzeten. Szigorúbb szabályozás szerint, külön pszichológiai alkalmassági vizsga és biztonsági előírások teljesítése esetén lehetett ebben a munkakörben dolgozni.
Melyek voltak a kedvenc járataid?
Mindig is érdekeltek a különböző kultúrák, a nyelvek, a szokások, az eltérő attitűdök, valamint a gasztronómia, így többet is ki tudnék emelni. De amelyik különösen tetszett, az Isztambul. A munka mellett egyetemre jártam, másoddiplomás képzésre, és éppen törökül is tanultam. Az isztambuli járatokon ezért mindig próbáltam a török utasokkal az anyanyelvükön beszélgetni, és láthatóan örültek ennek.
Éjszaka a repülőgépben
Említettük, hogy a Boeing 767-es kimaradt neked, de a Malév teljesített charterjáratokat afrikai vagy ázsiai célpontokra 737-esekkel is, persze közbenső megállóval az üzemanyag-felvétel miatt. Dolgoztál ilyen járatokon?
Igen, Thaiföldre többször is eljutottam, Bangkok meghatározó élmény volt, lenyűgözött a thai kultúra. Általában kettő-négy szabadnapunk volt ilyen járatok után, és időnként a kollégákkal elmentünk egy közeli tengerpartra kikapcsolódni.
A nagyon rövid, illetve az éjszakázós járatok gondolom különleges kihívást jelentettek, ezekről milyen tapasztalataid voltak?
Az előbbiek esetében az volt némileg fárasztó, hogy ilyenkor egy munkanapon több járatot is teljesítettünk, hiszen mondjuk egy temesvári út csupán 35 perces volt.
Az éjszakázás pedig szintén kimerítő, ezek főleg a közel-keleti járatokat jelentették. Előfordult, hogy három-négy órát állt a gép a célállomáson, mielőtt visszaindult Budapestre, ilyenkor két-három órát aludtunk a repülőgépben, az üléseken elfeküdve.
És a külföldi bázissal teljesített járatokon is dolgoztál, mint amikor egy olasz utazásszervezővel kötött megállapodás részeként Malév-gépek települtek Milánóba személyzettel együtt?
Ilyenben is volt részem, ezeket forgóban csináltuk, tehát váltottuk egymást, szép nyarakat éltünk meg.
Megőrizni az emlékeket
A 2007-es privatizációnak, majd a 2010-es állami visszavételnek milyen visszhangja volt cégen belül?
Rosszul éltük meg, úgy tapasztaltam, mert egyre bizonytalanabbá vált a munkahelyünk, következtek a sorozatos elbocsátások, és nem lehetett előre tervezni. Természetesen tisztában voltunk az egyre élesedő piaci versennyel, tudtuk, hogy vannak a cégnek strukturális problémái, amelyeket meg kellene oldani. De azt sosem gondoltuk, hogy megszűnik a nemzeti légitársaság, nagyon bíztunk abban, hogy ez nem következik be.
És el is érkeztünk ahhoz a bizonyos 2012. február 3-i naphoz, amikor több mint hat évtized után leállt a Malév. Hogyan ért el hozzád a hír, mit tettél aznap?
Ahogy többeket, engem is a telefon csörgése ébresztett hajnalban. A szolgálatvezető és a kollégáim is egymás után hívtak, hogy menjek azonnal a reptérre a bőröndömért, az egyenruhámért, mert a rendőrség zárja az épületet. Hiába volt benne a levegőben, hogy bekövetkezik a leállás, mégis hidegzuhanyként ért.
Te is őrzöd az egyenruhádat?
Természetesen megvan még. Ilyenkor, az évfordulón, a Malév-család a Facebookon együtt emlékezik, mindenki az egyenruhás fotóit teszi ki profilképnek, és találkozókat is szervezünk.
Miért nem repültél tovább más cégnél?
Nekem sokat jelentett, hogy a nemzeti légitársaságnál dolgozom, hogy egy Magyarországra tartó külföldi előtt mi képviselhetjük elsőként a hazánkat. Mivel a Malév mellett is dolgoztam újságíróként, úgy döntöttem, hogy befejezem a repülést.
Sokan mások is ezt tették, és megtalálták a helyüket a munkaerő-piacon, hiszen javarészt többdiplomás, nyelveket beszélő emberekről van szó. Persze megint mások különböző légitársaságoknál dolgoznak a mai napig, Európától a Közel-Keleten át Ázsiáig. De biztos vagyok abban, hogy ha holnap indulna Magyarországon egy új nemzeti légitársaság, sokuk ott állna a ferihegyi A portánál és munkára jelentkezne.
