Újabb terhet vet ki az Amszterdamba érkező turistákra a holland kormány: 2020-tól az érvényben lévő 7 százalékos díjon felül további kiadással kell számolni.

A holland város régóta szenved a megnövekedett turistaszám miatt, és már eddig is Európa egyik legmagasabb idegenforgalmi adóját szedték be a látogatóktól, 7 százalékot minden éjszaka után.

Január elsejétől ez a költség növekedni fog, minden éjszaka után fejenként 3 euró plusz díjjal.

Az Airbnb sem kivétel az új teher alól: ezeken a szállásokon 10 százalékos plusz adót kell fizetni, a kempingekben pedig 1 euró lesz éjszakánként és személyenként az új költség.

Amszterdam polgármester-helyettese elmondta: az új adókkal nem az a céljuk, hogy elijesszék a turistákat, viszont szeretnék megóvni a várost az ott lakók számára. A plusz díjakból az utcákat tartják tisztán és az épületek állapotának megőrzését segítik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A városból korábban már eltávolították az ikonikus „I amsterdam” feliratot a turisták miatt (Forrás: Unsplash)

Ezzel az új díjjal Amszterdamban lesz Európa legmagasabb éjszakánkénti idegenforgalmi adója.

A holland város korábban is igyekezett megoldást találni a turista-kérdésre, mivel a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 900 ezer ember lakik a belvárosban, míg az évente ide látogató utazók száma ennek többszöröse.

A világ több mint 40 országa vezetett már be plusz adókat a turistaáradat miatt, többek között Olaszország, Horvátország és Japán is.