2010. április 10-én, a Lufthansa Düsseldorfból érkező járatának landolásával hivatalosan is megkezdte működését az újra megnyitott Fly Balaton nemzetközi repülőtér.

A közelmúltban megkötött megállapodás értelmében az SCD csoporthoz tartozó FB Airport Kft. vette bérbe és üzemelteti a Sármelléki Nemzetközi Repülőteret. A hatósági engedélyek megszerzését, illetve a sikeres próbarepülést követően a légikikötő ma, április 10-én fogadhatta az első nemzetközi járatot, mellyel hivatalosan is megkezdte működését.

A 2010-re szóló szerződések értelmében három légitársaság, a Danube Wings, a Lufthansa és a Hamburg International járatai szállnak majd le Sármelléken, közvetlen kapcsolatot teremtve hét, európai város, Bázel, Drezda, Düsseldorf, Erfurt, Frankfurt, Hamburg és Lipcse repülőtereivel. A társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat további légitársaságokkal is, így a Fly Balaton kínálata, a tervek szerint, dinamikusan bővül majd a következő években.

Az SCD becslései szerint a sármelléki repülőtér legkorábban 2012-ben hozhatja vissza a 2008-ban regisztrált, közel 150 ezres utaslétszámot és középtávon várható, hogy a forgalom eléri a nullszaldós működéshez szükséges mértéket.

Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, céljuk a stabil működés feltételeinek megteremtése, amely csak a reptér folyamatos fejlesztésével és professzionális tervezéssel valósítható meg. Hozzátette: az SCD turisztikai beruházásainak megvalósításában jelentős segítséget jelent a reptér, így a társaság elkötelezett a Fly Balaton hosszú távú működtetése mellett. A repülőtér 2010-ben április 10-től egészen október 23-ig fogad nemzetközi járatokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: Origo

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!