Egy évvel az első felszállását követően megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől (EASA) a kereskedelmi forgalomba állításhoz szükséges légialkalmassági engedélyt az Airbus A330-900neo, így minden akadály elhárult az első gép átadása elől.

Az Airbus közlése szerint a Rolls Royce Trent 7000-es hajtóművekkel szerelt típus a berepülési fázisban két példánnyal összesen 1400 órát repült a tavaly októberi szűzrepülés óta.

Az első példányt a portugál TAP kapja meg, ezzel a géppel a légitársasággal kötött megállapodás jegyében egy világ körüli turnét is megejtettek, miközben a teljesítményadatokat ellenőrizték. Összesen 12 országban járt így az A330neo.

Forrás: Airbus

A 900-as verzióból eddig 224-et rendeltek a légitársaságok, a kisebb, 800-as verzióra jelenleg egyetlen élő szerződés sincs, ennek ellenére az Airbus nem állt le a projekttel, a kisebb típus szűzrepülése a gyártó tájékoztatása szerint a következő hetekben várható.

Az új, kompozit anyagokból építkező szárnyvégek, a Trent hajtóművek hatékonysága a korábbi verzióhoz képest 25 százalékkal alacsonyabb kerozinfogyasztáshoz segíti a 900-as neót, amely az Airbus szerint a legolcsóbban üzemeltethető 300 üléses gép jelenleg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez az első típus, amelyen a toulouse-i gárda bemutatta az Airspace by Airbus kabinberendezést, amely az új formai elemeken kívül nagyobb fej feletti csomagtárolókat, továbbfejlesztett hangulatvilágítást és a legfrissebb fedélzeti szórakoztató rendszert is magába foglalja.

Forrás: Airbus

Mivel az A330neók és az A350XWB-k repüléséhez a pilótáknak azonos típusjogosítást kell szerezni, így minimális átképzés után tudják a pilótákat egyik gépről a másikra áthelyezni.

Az Airbus adatai szerint eddig több mint 1700 A330-asra érkezett megrendelés 120 társaságtól és több mint 1400 példány van szolgálatban a világ körül.

A programot egyébként több hónappal késleltette a Rolls Royce Trent 7000-es hajtóműveket érintő problémák miatt. A fejlesztéssel ugyanis részben a beszállítói láncolat szűk kapacitásai miatt a britek nem tudtak megfelelő ütemben haladni.

Airbus A330-900 Receives Type Certification

Our #A330-900 has been granted certification, meaning we're one step closer to getting this amazing aircraft in service, first with TAP Air Portugal soon! As the most popular widebody ever, it will offer the highest levels of flying comfort. Discover what it took to test a true new generation aircraft… #A330neo

Közzétette: Airbus – 2018. szeptember 26., szerda