Több belföldi járatát megszünteti Görögországban a Ryanair, bezárja a krétai Haniá repterén lévő bázisát is. Az indok: két repülőgépét a német piacra helyezi át, ahol jobb bevételeket és kihasználtságot érhet el, leginkább a Laudamotion-együttműködés részeként.
Június elsejétől jelentősen csökkenti kapacitásait a görög belföldi piacon a Ryanair – írja az aerotelegraph.com portál. A megszüntetett járatokon kívül az ír fapados óriás bezárja a Kréta nyugati részén, Haniában működő bázisát is.
A belföldi Ryan-hálózatból csak az Athén és Míkonosz, Szantoríni, illetve Szaloniki közötti járatok maradnak meg, de természetesen a nemzetközi útvonalait Görögországba megtartja a légitársaság.
Kivéve a haniái bázis bezárása miatt a katowicei, velence-trevisói, memmingeni és vilniusi járatokat, amelyek tehát szintén megszűnnek.
A Ryanair kelet-mediterrán térségért felelős vezetője, Nikolaosz Lardisz elmondta: sajnos a görög repterek díjkedvezménye csak a nemzetközi járatokra vonatkoznak a nyári szezonban, ezért döntöttek a visszahúzódás mellett.
Két Boeing 737-est a görög piacról Németországba vezényelnek, főként a nemrég megkötött Laudamotion-házasság miatt.
Mint megírtuk, Niki Lauda légitársaságát segíti a német piacon a nyári szezonban az ír cég, amely részesedést is vásárolt az Air Berlin csődje után újraindított egykori Nikiből. A portál kérdésére a Ryanair egyik szóvivője megerősítette, hogy erről lesz szó ezen repülőgépek esetében.
Lardisz pedig arról is beszélt, hogy a németországi működéssel egyébként is nagyobb kihasználtságot és bevételt tudnak elérni.
Egyúttal megemlítette, hogy továbbra is készek tárgyalni a tizennégy görög repteret üzemeltető Fraporttal (a frankfurti légikitötőt működtető nagyvállalattal), a további növekedési lehetőségekről. A Fraport azt közölte, hogy „tiszteletben tartják a Ryanair döntését”, és továbbra is stratégiai partnerként tekintenek az ír fapadosra, amely a tizennégyből kilenc reptéren aktív marad.