Korábbi terveivel ellentétben mégsem alakítja át Airbus A380-asait a Malaysia Airlines, mivel rájöttek, hogy jelentősen szűkítenék a felhasználhatóságát.
Az átalakításokat megélő maláj légitársaság két repülőgépét ért katasztrófa után döntött úgy, hogy a reorganizáció jegyében nagyobb részt kivonja az Airbus A380-asokat a menetrend szerinti közlekedésből, és kvázi charterjáratok teljesítésére fognák be őket muszlim vallási ünnepekkor.
Ennek részeként azt tervezték, hogy a most három osztályos konfigurációban 494 ülésre (6 első osztály, 66, business és 420 turista) beszékezett A380-asokat egyosztályosra alakítják, és 700-nál is több utas fogadására alakítják ki.
Az Air Transport World szerint ugyanakkor most meggondolták magukat, és úgy döntöttek, megtartják a jelenlegi kabinkonfigurációt, Izham Ismail vezérigazgató ezt azzal indokolta, hogy a prémium ülésekre a vallási ünnepekre utazók esetén is szükség lehet, és megfelelő terméket biztosít a gazdag vallási turistáknak. Emellett sokkal egyszerűbb lesz a Malaysia Airlines egy-egy menetrend szerinti járatára beforgatni a gépeket, ha arra igény mutatkozik.
Az átalakítás elmaradása azonban nem befolyásolja a Malaysia Airlines új charter légitársaság alapítására irányuló terveit. A céget kimondottan vallási ünnepek, így a mekkai zarándoklatra, illetve Umrah ünnepekkor teljesít majd járatokat Dzsiddába és Medinába. Ehhez azonban még szükség van a maláj és szaúdi hatóságok engedélyére, addig a Malaysia Airlines teljesíti ezeket a járatokat. A légitársaság nevét Ismail szerint hamarosan bejelentik.
A Malaysia Airlinesnál szolgáló Airbus A380-asok szerencsésnek mondhatják magukat, 6 évesek, és bár a menetrend szerinti közlekedésben a malájon nehezen tudják használni, egyelőre mégsem mondanak le róluk. A DS Aviationtól, és a Dorictól bérelt Singapore Airlines A380-asai már nem voltak ilyen szerencsések, az első két gépet szétbontják, és alkatrészként használják fel őket.