A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán az MTI-vel.

Közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte, “bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal. Reméljük, hogy nem ilyen arroganciával kezelik az utasok problémáit, bár a kialakult gyakorlatuk nem túl empatikus a tapasztalatok szerint”.

“Nem értjük a kettős mércét. Ha a Ryanair ugyanilyen adót például Németországban, Hollandiában, Svédországban és Franciaországban gond nélkül, jogkövető módon befizet – és ezzel kapcsolatban semmilyen problémát nem jelez -, miért épp a magyar eljárással akad gondja” – fogalmazott a gazdaságfejlesztési miniszter.

Forrás: Ryanair

Hangsúlyozta, persze teljesen érthető, hogy egy multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat. “Mindenkitől elvárjuk azonban a tisztességes és jogkövető magatartást – a Ryanairtől is. Aki pedig nem így lép fel, azzal szemben a magyar hatóságok intézkedni fognak” – fogalmazott.

Michael O’Leary a hvg.hu-nak adott keddi interjújában elmondta, hogy
nem hiszi, hogy megszüntetnének útvonalakat, de minden bizonnyal kevesebb időpontban fognak járatokat indítani: van, ahol a heti sűrűség fog csökkenni, van, ahol a napon belüli járatok száma.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vezérigazgató hozzátette: júliustól az adó mértékét beépítik a viteldíjakba, álláspontja szerint a kormányoknak nincs joga beleszólni a légitársaságok árazásába, azt legfeljebb az utasok kritizálhatják.

Előzmény: 

Ismét kemény hangon kritizálja a Ryanair az extraprofit-adót