Benyújtották az Egyesült Államok Szenátusának azt a törvényjavaslatot, amely megreformálná a repülőgépek engedélyeztetési eljárását, több eszközt adva a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) kezébe. A szervezet vezetője bizottsági meghallgatásán azt mondta, az utasok bizalmát is vissza kell szerezniük a Boeing 737 MAX körüli ügyek után.

A Reuters jelentése szerint a javaslat egyebek közt úgy módosítaná az FAA hatáskörét, hogy a szervezetnek lehetősége legyen felvenni, vagy elbocsátani olyan Boeing alkalmazottakat, akik az engedélyeztetéssel kapcsolatos feladatokat látnak el, a dolgozókat pedig nagyobb védelem illetné meg, ha valamilyen szabálytalanságot akarnak jelenteni.

A módosításokkal annak is elejét szeretnék venni, hogy akár a Boeing, akár más repülőgépgyártó jogtalanul beleavatkozhasson az engedélyeztetési eljárásba. 

Mint ismert, tavaly már felmerült, hogy módosítani kellene a légialkalmassági eljárásokon, erre kérte a szervezetet Elaine Chao közlekedési miniszter is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ugyanis nem sokkal a 737 MAX légialkalmassági engedélyének visszavonása után nyilvánosságra került, hogy a Boeing saját maga véleményezte a hibás átesésvédelmi rendszert, sőt a hatóság egyre több olyan feladatot adott át a Boeingnek, amit az FAA-nek kellett volna elvégeznie, mert nem volt erre sem anyagi, sem humánerőforrása.

Roger Wicker, a kereskedelmi bizottság republikánus párti elnöke és Maria Cantwell, a testület demokrata párti tagja a mostani javaslat benyújtáskor azt közölték, hogy a tervezetet balesetvizsgálati anyagok, szakértők javaslatai és meghallgatások során szerzett információk alapján állították össze.

„A fő cél, hogy az FAA maradjon az engedélyeztetési folyamat irányítója” – mondta Cantwell, aki a Boeing seattle-i gyártóbázisának is otthont adó Washington állam szenátora.

Eközben szerdán Steve Dickson, az FAA vezetője bizottsági meghallgatásán beszélt arról, hogy átláthatóságra van szükség ahhoz, hogy a testület és a Boeing visszanyerje a légiutasok bizalmát. Emellett olyan szervezeti kultúrára van szükség, amelyben a dolgozóknak nem kell retorziótól tartania, ha valamilyen repülésbiztonsággal kapcsolatos problémát, szabálytalanságot jeleznek.

Átadásra váró MAX-ok a seattle-i Boeing Field-en (Fotó: Reuters)

A Reuters megkeresésére a Boeing nem kívánta kommentálni a javaslatot. Az Ethiopian 302-es, és a Lion Air 610-es járata áldozatainak hozzátartozóit képviselő szervezetek üdvözölték a javaslatot, de szerintük rögzíteni kellene azt is, hogy a repülőgépek fő egységeit nem csak a gyártónak, de az FAA-nek is be kellene vizsgálnia, és minden egyes új generációs, az elődmodellen alapuló gépet teljes egészében újra kellene engedélyeztetni.

A múlt héten számoltunk be róla, hogy a Boeing elkészült a 737 MAX új szoftverével, az utolsó simításokat végzik rajta. Ha minden rendben megy, akkor legkorábban szeptemberben állhat újra kereskedelmi forgalomba, de több buktató is van még a rendszerben.