Nem áll jól a Bell Helicopters legújabb, közepes méretű kéthajtóműves típusa, az 525 Relentless tanúsításával: több mint ezer repült óra után sem adták ki a hatóságok a szükséges papírokat.

Az amerikai gyártó 2015 júliusa, az első felszállás óta dolgozik a 16-20 személyes, közepes forgószárnyasának tanúsításán, de egyelőre elmaradtak az idei évre beígért eredmények.

A cég a csúszást nem kívánta kommentálni, és az új ütemtervről sem közöltek részleteket, így nem lehet tudni, mikor kerülhetnek az első szériagyártott példányok a megrendelőkhöz.

Az immár négy éve tartó tesztidőszakot azonban nem megszakítás nélkül végezte a Bell, 2016 júliusában, alig egy éves tesztelés után repülés közbeni vibráció lépett fel az egyik prototípuson, amely ennek következtében lezuhant.

A két tesztpilóta életét követelő balesetet követően a repüléseket másfél évig, 2018 februárjáig szüneteltették, ekkorra zárultak le a hatósági vizsgálatok, és végezték el a szakemberek a szükségessé vált módosításokat.

Hirdetés

Mostanra a prototípusok összesen több mint 1000 repült órát teljesítettek a hatósági tesztprogramban, amely már magában foglalta a kanadai Yellowknife-ban végzett, extrém hideg időjárási körülmények közötti üzemelést is.

Illusztráció, a Bell 525 Rentless 2016-ban lezuhant prototípusa (Forrás: Bell Helicopters)

A Bell vezérigazgatója, Mitch Snyder egy korábbi nyilatkozatában elmondta, a hatóságokkal interaktív módon kell együttműködni, és ezért is nehéz pontos céldátumokat megjelölni: a vállalat adatokat szolgáltat az 525 Rentless-ről, a hatóság pedig kijelöli a következő lépéseket.

Hozzátette, az alsó hangon is hároméves csúszásban lévő típus először olajfúrótornyokat üzemeltető cégeknek szánt szállító, vagy VIP-konfigurációban állhat majd szolgálatba.

A legmodernebb közepes helikopter

Az években mérhető csúszás ellenére a Bell 525 a világ legmodernebb helikoptere lehet a saját szegmensében, mivel a cég utolsóként vágott bele a fejlesztésbe ezen kategóriában.

A legnagyobb vetélytársak, a Sikorsky és az Augusta Westland már 1998, illetve 2001 óta gyárt ilyesmi helikoptereket, a Bellnek azonban éppen a késői kezdés lehet az egyik nagy előnye.

Sikorsky S-92, a Bell 525 idősebbik vetélytársa (Forrás: Wikimedia Commons)

Az 525-ösben a legújabb generációs Garmin G5000H típusú, teljes egészében integrált avionika és repülésvezérlő található, amelynek köszönhetően a pilótafülkében analóg műszerek vagy kisebb kijelzők helyett négy nagyméretű, és két kisebb GTC-575H érintőkijelző kapott helyet.

Utóbbiakról a helikopter számos rendszere, az elektromos hálózat, a külső és belső fényforrások, a jégtelenítés, vagy a külső teher felfüggesztése is kontrollálható.

De ezek segítségével kaphat információt a hajózószemélyzet az aktuális üzemanyagszintről, vagy jeleníthet meg térképeket a nagyobb monitorokon.

Emellett számos teljesen automata mód, illetve aktív biztonsági rendszer és a pilóták munkáját segítő funkció rendelkezésre áll, ilyen például az automatikus függeszkedés, a folyamatos 4 tengelyes stabilizáció, vagy a hajtóműleállás esetén hasznos autorotációs asszisztens.

Utóbbiak főként nem a klasszikus értelemben vett személyszállító vagy VIP-konfigurációjú példányoknál jöhetnek jól, hanem a speciális feladatokat ellátó kutató-mentő vagy betegszállítást végző üzemeltetőknek, ezekhez megfelelő konfigurációkat a Bell gyárilag is kínál.

A digitális technológiák ugyanakkor nemcsak a pilóták, hanem az 525-ösön dolgozó műszaki személyzetek munkájához is nagy segítséget nyújtanak, számukra a rendszer használati naplókból és repülési adatokból együttesen jelzi ki az esetlegesen problémás, vagy már hibakódot generáló részegységeket.

Hirdetés