Az európai légiközlekedés is egyre inkább ki van téve a koronavírus-fertőzés okozta légiközlekedési nehézségeknek. A Lufthansa és a Ryanair 25 százalékkal csökkentheti kapacitásait, a United és az American is felfüggesztette észak-olasz járatait, a törékeny anyagi helyzetben lévő hongkongi Cathay Pacific pedig már a flotta háromnegyedét kénytelen a földön pihentetni. Az IATA a résidőszabályok felfüggesztését kérte.

A Lufthansa közlése szerint csoportszinten április végéig törölték a kínai járatokat, és tovább mérsékelték a kapacitásokat a dél-koreai és hongkongi útvonalakon. Ennek részeként március eleje és április 24. között nem közlekedik München és Hongkong között, az utasokat igyekeznek Frankfurton és Zürichen keresztül elszállítani.

Olaszország felé a kereslet csökkenése miatt szintén kevesebb gép indul, az intézkedés a milánói, velencei, római, torinói, veronai, bolognai, anconai és pisai összeköttetéseket érinti. Emellett csökken a járatsűrűség a Frankfurt és Berlin, München, Hamburg, illetve Padernborn, valamint a München és Berlin, Hamburg, Düsseldorf, Köln, Bréma, illetve Hannover közti útvonalakon is.

A Swiss a milánói, római és velencei járatainál ritkít április végéig, az Austrian Airlines pedig 40 százalékkal csökkenti az Olaszországba irányuló járatok számát. A Eurowings és a Brussels Rómába, Velencébe és Milánóba repül majd kevesebbszer március közepéig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A rövidtávú járatok kapacitásai a következő hetekben átlagosan akár 25 százalékkal is csökkennek a Lufthansa-csoportnál.

Fotó: AIRportal.hu

Bár a német cég a múlt héten rendkívüli pénzügyi intézkedéseket hozott, most újabb megszorításokat jelentett be a személyi jellegű ráfordításokban, az anyagköltségekben és a projektek költségvetésében.

A Ryanair azt közölte lapunkkal, hogy március 17. és április 8. között 25 százalékkal csökkenti kapacitásait, főként olasz járatokat függeszt fel.

A Flightglobal beszámolója szerint az American Airlines és a United is felfüggesztette milánói járatait, hivatalosan a csökkenő keresletre hivatkozva. Az American New York és Miami felé repül, ezek a járatok április 25-ig állnak le, a United pedig szintén New York-i járatait függeszti fel, május elejéig.

Az American Airlines a Reuters szerint az újonnan vásárolt jegyek módosításánál nem számít fel plusz díjat, ha legkésőbb az utazás megkezdése előtti 14. napig változtatnak a foglaláson.

A törékeny anyagi helyzetben működő hongkongi Cathay Pacific pénzügyeit az év elején a Kína különleges igazgatású területén lezajlott Kína-ellenes tüntetések, illetve az emiatt kényszerűen törölt járatok tették instabillá, most pedig a koronavírus miatt kell plusz kiadással és bevételkieséssel számolnia.

Információk szerint a hajózószemélyzet 75 százaléka fizetés nélküli szabadságot vett ki, a 152 gépes flotta több mint kétharmada, 120 repülőgép nem repül, számuk pedig tovább emelkedhet.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) eközben a lapunkhoz eljuttatott közleményében azt kezdeményezte, hogy a repülőtéri hatóságok tekintsenek el a résidőkre vonatkozó 80 százalékos szabály alkalmazásától. Ennek lényege, hogy egy légitársaság akkor tarthatja meg a slotot a következő szezonra, ha azokat 80 százalékban felhasználja.

Az IATA szerint viszont most rendkívüli helyzet állt elő, vannak légitársaságok, amelyek negyedével csökkentették a kapacitásokat, volt, ahol az IATA szerint nullára csökkent az olaszországi foglalások száma, az utasok fele pedig nem jelenik meg (no-show passenger).

Ezek alapján az IATA úgy látja, nincs értelme ezen szabály alkalmazásának, és a légitársaságoknak most flexibilitásra van szükségük ahhoz, hogy ne sérüljön az üzletmenetük.